Büntető jog

alanyi értelemben a büntető hatalom gyakorlásának, napjainkban egyedül az államot illető joga, jus puniendi; tárgyi értelemben a büntető hatalmat meghatározó jogszabályoknak foglalatja, jus poenale, criminale, franc. Droitcriminel, ang. Criminal Law; olaszul: Diritto criminale, penale. Ez utóbbi értelemben a B. ismét v. anyagi v. alaki. Amaz a büntető hatalom tárgyaira, a bűntettekre és a büntetésekre, emez a büntető hatalom gyakorlatára, érvényesítésére vonatkozó szabályokat tárgyalja, s büntető pernek, bűnvádi eljárásnak is neveztetik s ezzel szemben a büntető itélet alatt rendszerint csak az anyagi B.-ot értik.
Az anyagi B. általános és különös részre oszlik. Amaz a bűntett s büntetés fogalmának általánosságban, emez az egyes bűntetteknek, azok tényálladékának s büntetőjogi következményeiknek megállapításával foglalkozik. Valamint a jog általában, ugy a B. is bölcsészetileg, dogmatikailag, történelmileg és politikailag tárgyalható, s ehhez képest különbséget lehet tenni egyrészt az általános, természeti v. bölcseleti, másrészt a tételes B. között melyeknek elseje a büntető igazság eszméjéből folyó általános elveket, utóbbika egy meghatározott államnak érvényes B.-át tárgyalja. A történelmi tárgyalás a B.-nak s intézményeinek történelmi kifejtésével; a B. politika pedig az egyes büntetőjogi intézmények célszerü fejlesztesének kérdésével foglalkozik. Mindegyik irányban a különböző tételes jogok összehasonlításának szükségét s előnyét mindinkább fölismerik s érvényre juttatják. A hazai B. tudománynak megbecsülhetetlen értékü szolgálatot tenne az, aki a most érvényes különböző tételes B.-oknak s az azokra vonatkozó törvényhozási munkálatoknak magyar nyelven való összeállítását eszközölvén, a forrásoknak ekként való könnyebb hozzáférhetővé tétele által az összehasonlító tudomány intenzivebb mivelését előmozdítaná.
A B. mint ilyen a jognak, a büntető tudomány a jogtudománynak teszi alkotó részét, aminek hangsulyozása s szem előtt tartása mai napság, szemben azoknak törekvéseivel, kik a büntetőszociologia kriminalogia, penologia hangzatos nevek alatt a B.-ot jogi jellegéből kivetkőztetni s azt tisztán s kizárólag társadalmi tudománnyá átalakítani igyekeznek, annál szükségesebb. Nem mintha a büntető szociologiának, amely a büntető politikától nem tárgyára, csak nevére nézve különbözik, akár jogosultságát tagadni, akár jelentőségét kicsinyleni lehetne. Hiszen a büntető politikának jogosultságát és jelentőségét a büntető jogászok soha sem tagadták. Az pedig, hogy a büntető szociologia a tapasztalati módszernek felkarolása által csak képesebbé válik magasztos feladatainak megoldására bizonyára nem ok arra hogy jogosultságát, jelentőségét veszítse. Azt, hogy a bűntett nem csak «jogi tény», melynek erői -fizikai és morális erői - vannak, hanem «társadalmi tünemény» is, s a büntetés nemcsak a bűntettre a törvény által megállapított következmény, hanem nagy jelentőségü társadalmi funkció is; azt, hogy a bűntettnek vannak tényezői amelyek megvalósulásának előfeltételei között szerepelnek; hogy e tenyezők lehetnek a) fizikaiak v. természetiek, milyenek az éghajlat, a hőmérséklet, a faj, a földnek termékenysége és minősége, az évszakok; b) egyéniek v. antropologiaiak, milyenek a kor, a nem, a polgári állapot, a foglalkozás, a lakóhely, a társadalmi osztály, a műveltségi fok, s a bűntetteseknek organikus és pszihikai szervezete is; c) társadalmiak, milyenek a népesség, a közvélemény, a szokások, a vallás, a családi szervezet, a politikai, pénzügyi, kereskedelmi, gazdasági, állapotok stb.; azt, hogy e tenyezők nagyrészben legalább a bűnösség kifejlődésének megakadályozására célszerü intézkedések által befolyásolhatók, épp ugy mint a kolerabacillusok tenyésztésére alkalmatos szüretlen viz ártalmatlanná tehető a felforralás által: mindezt el lehet ismerni, a nélkül, hogy ez által a B. és a szociologia határait lerontani vagy éppen a B.-ot jogi jellegétől megfosztani kellene. S a büntető jog jogi jellegének szigoru megőrzésére annál nagyobb a szükség, mennél bizonyosabb, hogy a szociologia egyes irányzatai a «társadalmi védelem» a «bűntett elleni harc» jelszavak alatt az egyéni szabadságot komolyan veszélyeztetni alkalmas alakot öltenek, s a bűntettest jogalanyiságának félreismerésével kizárólag a társadalmi reakció tárgyának tekintik. S ez áll egyaránt azokról, kik ember-, jelesül koponyaméretek által a született bűntettest felismerhetőnek és első ballépésére, ha éppen talán e nélkül is, kétségtelen s állandó társadalmi veszélyességére való tekintettel, életfogytig elzárandónak vélik, valamint azokról, is kik az ismételt visszaesés által megállapított javithatatlanság esetében az állandóan veszélyesnek bizonyult egyéneknek állandó ártalmatlanná tétele cimén szintén az életfogytig való elzáratást követelik akkor is, ha az illető csirkelopásnál sulyosabb büntetendő cselekményre soha sem vetemedett.
Az ily törekvésekkel szemben, amelyeknek alapját az a határozottan téves felfogás képezi, hogy B.-nak, mint társadalmi funkciónak, a bűntett teljes kiirtása teszi feladatát, a jognak kettős kötelessége hangsulyozni: hogy a B. a társadalmi rendnek, a társadalomnak védelmét célozza ugyan, de e társadalomnak a bűntettes is tagja; hogy a büntetés a bűntett elleni reakciónak csak egyik, nem kizárólagos, s talán nem is a leghatályosabb eszköze; hogy a büntetésnek nem a bűntettek teljes megakadályozásának lehetetlen feladata képezi a célját, hanem a büntetés a jövő iránti hatásában csak arra való, hogy a motivumok, indító okok szerinti elhatározásra képességgel biró egyénekben a törvény által társadalomellenesnek felismert s azért büntetendőnek nyilvánított cselekményektől való tartózkodásra motivumot, indító okot képezzen, s e motivum erejének mérlegelésénél a büntető törvényhozás csak is az emberek átlagát, az átlagos embert veheti tekintetbe.
Mint jogtudomány a B. a közjognak kiegészítő részét teszi. A tételes B. közös, v. különös, amint az állampolgárokat általában, v. csak bizonyos osztályait kötelezi; így jelesül a katonai B. A B.-nak forrása a törvény, s nálunk legalább kizárólag a törvény, mert a btkv. 1. §-a szerint bűntett vagy vétség csak az, amit a törvény annak nyilvánít, és senki sem büntethető más büntetéssel, mint azzal, melyet cselekményére a törvény megállapított, ami a két elvnek: Nullum crimen, és nulla pona sine lege törvény által való elismerését képezi. A B. mai nap a legtöbb államban kodifikálva van. Igy Magyarország ban az 1878: V és 1879: LX. t.-c. által. Ausztriában még most is az 1852. évi btkv. hatályos, új törvény alkotását célzó törvényhozási munkálatok azonban folyamatban vannak. Németországban az 1870. évi btkv. és az 1876. évi novella; Franciaországban - természetesen számos módosítással - még mindig a napoleoni COde pénal érvényes. A belga btkv. a franciának módositása. A legujabb btkvek közül felemlítendő a németalföldi 1881-ből; a newyorki, a boszniai 1881-ből; a luxemburgi 1879-ből, a finnországi 1889-ből és mindenek fölött az olasz 1889-ből, amely csak a mi büntető tkvünk megalkotása óta tett óriási haladást s a tudomány vivmányainak kiváló törvényhozási bölcseséggel történt értékesítését tartalmazza. A B. segédtudományai különösen a statisztika, az embertan (antropologia), a lélektan (pszihologia), az élettan (fiziologia) s a törvényszéki orvostan.

Forrás: A Pallas nagy lexikona