Elfelejtett szavak: Bünügyi statisztika

Célja eredetileg az volt, hogy a bünügyi igazságszolgáltatás menetéről számot adjon. Ezen állapotában szorítkozott a feljelentések, vizsgálatok, itéletek, elitéltek, felebbezések stb. kimutatására, de már így is sok oly anyagot tartalmazott, mely a bünösség jelenségeinek részint etikai, részint társadalmi, tehát mindenesetre magasabb szempontokból való tanulmányozására indíthatott. Legrégebben Franciaországban foglalkoznak a B.-val, hol az már a köztársaság IX. évében elrendeltetett és hol 1826-tól fogva az igazságszolgáltatás minden ágára kiterjedt. Követték e példát Belgiumban, Bajorországban, Württembergában és Dániában 1831 és 1832-ben, Svédországban 1839., Ausztriában (Tafel z. Statistik) 1842., Poroszorsz.-ban 1854., Magyarországon 1867-ben (egész kiterjedésében 1873), Németországban 1881. (az egységes büntetőtörvény behozatala óta). Az uj irány megindítását Guerry-nek köszönjük (1834); egy évvel utána lépett fel Quetelet; az ő munkái állapíták meg tulajdonképen ezen uj tudomány népszerüségét. Mindketten a sulyt nem az igazságügyi szolgálatra hanem a tettre s a tettesre fordították, minek következtében az előbb inkább közigazgatási, számadó statisztikai, etikai, társadalmi és bölcseleti szempontok beolvasztása által, a társadalmi legfontosabb problémák tudományává vált (milyenek p. az egyéni és társadalmi tényezők befolyása a társadalom bünrészessége, a javíthatlan bűntettesek, a szabadakarat és felelősség stb.). Quetelet idejében a vádoltak és elitéltek számán kivül már a következő okok befolyása vizsgáltatott: évszak, nem, kor, analfabetizmus és némileg a faj is. Azóta még hozzávették a hitfelekezetet, vagyoni állapotot, házasságot és foglalkozást, valamint különös figyelmet fordítanak a visszaeső bűntettesekre is.
A modern B.-ban ezen szociál-étikai szompontokon, valamint azoknak a bűntettel való összevetésébén fekszik a fősuly, mig a tisztán közigazgatási statisztika e mellett inkább háttérbe szorul. Ezen kettéválasztás a kiadványok szerkesztésében is nyilvánul; igy p. Magyarországban, Német- és Olaszországban az ügyforgalmi statisztika az igazsagügyi minisztériumok jelentéseiben foglaltatik, mig a tulajdonképeni B.- t a statisztikai hivatalokban dolgozzák fel. A B. két főszakasza mellett még helyet foglal a büntetéseknek és börtönöknek ismét inkább közigazgatási érdekű statisztikája is.
A B. feladatait és nehézségeit legjobban meg lehet itélni, ha szemügyre vesszük egyrészt ezen munkák haladását a tudományos kongresszusokon, másrészt azon kifogásokat, melyeket az irodalomban a B. eredményei ellen tettek. A kérdés már az első statisztikai kongresszuson (Brüsszel 1853) állt a napirenden. Mittermaier és Fallati javaslatai alapján a bűntettek és a kriminalitás nemzetközi összehasonlításáról lemondtak, mivel ez csakis egységes bünügyi törvényhozás mellett lehetséges. Szorítkoztak tehát a feljelentettek és elítéltek nem és korszerint való kimutatására, a vizsgálatok tartamára, a viaszaesők és a büntetések statisztikájára. A bűntettek egységes osztályozásának kérdését a legközelebbi kongresszusra halasztották, mely áthárítás aztán számos későbbi kongresszuson is gyakoroltatott, anélkül, hogy a kérdés megoldására vezetett volna. (E fontos kérdés az utolsóelőtti kongresszuson látszott leginkább megoldásához közeledni, ahol ugyanis Tagancev az ember élete ellen elkövetett cselekményeknek nemzetközi csoportosítását bemutatá és hol a többi büncsoportoknak hasonló osztályozását egyes szakférfiakra bizták. A következő utolsó kongresszuson (Budapest 1876) azonban ezen kérdés napirendre nem tüzetett). A párisi kongresszus (1855) csak a visszaestik statisztikáját vitte olóro; a bécsi összejövetel (1857, előadó Hye) eredménye, a személyes viszonyok egységes észlelésének előkészítésében rejlik; a nemen és koron kivül a családi állapot, a gyermektelenség, a hitfelekezet, foglalkozás, vagyoni állapot és müveltség befolyása is vizsgálandó. Londonban (1860; előadó Leone Levi) ezen ügynek rendszertelen előkészítése a kérdést inkább összekuszálta, s a bizottsági tárgyalásokban (elnök lord Brougham) erös támadásokra nyujtott alkalmat; a részben rögtönzött, felette terjedelmes és jórészt fölösleges javaslatokat az összülés szó nélkül egyszerüen helybenhagyta, de a határozatok eddigelé gyümölcsöt nem hoztak. Miután Firenzében (1867) még a bűntettre vezető indokok észlelését tárgyalták és Szt. Pétervártt (1872) a bűntettek és a bűntettesek statisztikájának különválasztását s egyéni számlálólapok behozatalát javasolták, az utolsó kongresszus (Budapest 1876) már csak a visszaesőkkel foglalkozott. A kongresszusok után alakult statisztikai intézetben, a fáradhatatlan Yvernés, továbbá Starcke, Bodio és Würzburger tárgyalták e kérdést. Egészben véve az eredményeket azzal jellemezhetni, hogy a B. jelentősége és terjedelme több tekintetben megszoríttatott:a B. ne a vádlottakra, hanem az elitéltekre vonatkozzék; a B. nem tekinthető valamely ország kriminalitásának vakon elfogadható fokmérőjének, a büncselekmények szaporodása még nem bizonyítván a bünösség emelkedését; a büncselekmények nemzetközi összehasonlítása alig, vagy csakis nagyon kevés bűntettre nézve lehetséges, azonban igenis a személyes viszonyok.
Ami mármost a B. ellen az irodalomban fölmerült kifogásokat és támadásokat illeti, azokat a következökben foglalhatjuk össze: 1. A B. nem nyujtja az erkölcsiség, hanem csakis az erkölcstelenség fokmérőjét. Erre megjegyzendő, hogy a statisztika más ágai is mutatnak ilyen negativ jelleget; igy p. a műveltségi statisztikában, midőn nem a müvelt, hanem csakis az irni-olvasni nem tudó egyének számát észlelhetjük; az egészségi statisztikában, hol csakis a betegeket vagy elhaltakat észlelhetjük, az egészségeseket nem; a népszámlálásban, midőn a vakokat vagy hülyéket irjuk össze, de az éleslátással vagy itélettel birókat nem; szintúgy ismeri a közigazgatás a szegényeket az árvákat, de nem a gazdagokat vagy a családban élő gyermekeket; tudjuk, hogy évenként hány kereskedö mond csődöt, de nem, hogy hány gazdagodott meg stb. El kell tehát ismernünk egy erkölcstelenségi statisztika jogosultságát is; hasznát még külön védeni éppenséggel fölösleges.
2. Állítják, hogy a B. még az erkölcstelenség megbizható fokmérőjét sem nyujthatja, mivel csakis a hatóság tudomására jutott eseteket figyelhetjük meg, mig mindazon esetek, melyek tudomására nem jutnak, a statisztikából is hiányoznak. A statisztikai fokmérő továbbá feljebb vagy lejebb szállhat, egyszerüen annak következtében, hogy a törvényhozás változásával elöbb megengedett cselekmények bűntettekké vagy kihágásokká változtattak át, vagy hogy a nyomozás kisebb-nagyobb tökélye mellett a bűntetteknek kisebb vagy nagyobb száma jut a hatóság tudomására. Utalnak p. arra, hogy Oroszország vagy Spanyolország bűntettessége kisebb akárhány műveltebb európai államénál, nem e nemzetek nagyobb erkölcsisége, hanem csakis igazságszolgáltatásuk nagyobb lanyhasága következtáben (Oroszországban a vádoltak 30-60 %-át szokták fölmenteni). Joggal utalnak azon befolyásra is, melyet a különböző nemzetek különböző vádaskodási hajlama a feljelentések számára gyakorol. Ami a nemzetközi összehasonlíthatóságot illeti, erre alább még visszatérünk. Ugyanazon egy nemzetnek bünügyi statisztikája azonban tényleg csak azon - elvégre mégis csak évtizedes v. évszázados időközökben beálló - idöpontokban válik kérdésessé midőn a büntető törvénykönyv megváltozik. Ugyanazon törvénykezés uralma alatt, az egyes évek eredményei hosszabb idöre tényleg összehasonlíthatók, nem lévén föltehető, hogy a nyomozás és igazságszolgáltatás erélye évről-évre változzék. Az intézmények és törvények változásával különben sok statisztikai adat jelentősége is változik: igy a kereskedés terjedésével szaporodnak a csődök, a házassági szabadság megszorításával a törvénytelen gyermekek stb. Ily tulságos skepszis által tehát nemcsak a B., hanem az egész erkölcs-statisztika lehetetlenségét is be lehetne bizonyítani, minek indokolatlansága kézzel fogható. Az alább következő számbeli adatok áttekintése különben legvilágosabban fogja mutatni, hogy a törvénykezési szellem változása a B. anyagának csak kisebb részét érinti. A B. e szerint, habár matematikailag nem is pontos, de mégis igen fontos és használható fokméröjét képezi valamely ország erkölcsi állapota változásának.
3. A B. egész fejezetei, igy p. a műveltségi, vagyonosodási fokra törvényes születésre vonatkozók, azért volnának értéknélküliek, mivel lehetetlen ugyanezen szempontokat a törvényszék elé nem idézett lakosság nagy tömegéről szintén megállapítani; ennek következtében a tisztán a bűntettesek tömegére vonatkozó észlelések minden összehasonlítás támpontját nélkülözik s így értéktelenek («Ily eredmény nélküli vizsgálódás által sok erő haszontalanul fecséreltetett el.» Scheel). De az érintett nehézség nemcsak a B.-ra vonatkozik hanem általánosabb értékü; igy p. a halálozási statisztikát is lépten-nyomon kiséri. Hogy azonban ezen tagadhatlanul töredékes észlelések még a B. terén is értékesíthetők, az az alább közlendő statisztikai adatokból is kitünik.
4. Utalnak arra is, hogy egyes szempontok felvétele határozottan téves következtetésekre vezethet: igy a nős egyének ritkább bűntettessége nem a házasélet befolyásának volna tulajdonítandó hanem azon körülménynek, hogy a nős férfiak már azon korban vannak, melyben bűntettek egyátalán ritkábban fordulnak elő; hogy a hitfelekezetek szerint változó bűntettesség gyakran nem a hit, hanem a fajbeli különbségnek a következménye stb. Ezen ellenvetés is magasabb szempontból, t. i. az okok összeszövéséből, itélendő meg. Minél magasabb valamely szervezet annál több okra lehet annak változásait visszavezetni; a legmagasabban álló szervezet azonban a társadalomé, és igy nemcsak a bünügyi, hanem általában minden társadalmi statisztikában folyton kell számolnunk az okok komplexitásából származó nehézségekkel. Ennek következtében minden lehető ok befolyását külön kell szemügyre vennünk. Minthogy pedig az összes ható okokat az emberi ész föl nem ismerheti, a társadalmi kérdésekben minden okmagyarázat szükségképen csak föltételes értékkel birhat; mindig ki van téve azon lehetőségnek, hogy egy ujabb ok fölfedezése által módosíttassék vagy megcáfoltassék.
5. A B. legbecsesebb gyümölcsét, a nemzetközi összehasonlító B.-t, határozottan lehetetlennek mondják, mivel a különböző törvénykönyvek az egyes bűntetteket másképen magyarázzák, mivel továbbá a törvényszékek illetősége a különböző országokban különféle. Ha még ez utóbbi tekintetben a különböző itélő fórumok rendszeres összefoglalása által az emelt kifogás sulyát csökkenthetnék, mégis tagadhatatlen, hogy a törvényhozás különfélesége valamint a törvénykezések előbb említett különböző erélye, a bűntettek nemzetközi összehasonlítását tényleg a legnagyobb mértékben nehezíti. A bűntettek hosszu névsorából alig lehetséges többet egy kis maroknyinál kihasítani, melynek nemzetközi összehasonlítását tényleg megkisérelhetnők (l. az alábbi nemzetközi összehasonlítást). Akik azonban ez okból az összes nemzetközi összehasonlításokat eltörlendőnek vélik, mégis elvetik a sulykot, mivel a bűntettek nemén kivül fönnmaradó egyéb statisztikai adatokban igen bő anyaga nyilik azon befolyások tanulmányozásának melyet egyéni tulajdonságok (nem, kor, családi állapot, nemzetiség, felekezet, foglalkozás, műveltségi állapot, vagyonossági állapot) a bűntettek előfordulására, esetleg azok sulyára is gyakorolnak. Tényleg tapasztalható is, hogy a nemzetközi összehasonlításokra vonatkozó ujabb törekvések leginkább ezen szempontok, illetve a bűntettes tulajdonságairól szerkesztendő egyéni kérdőlap tartalma körül forognak, mig a bűntettek sulyát visszatükröző átlagszámítások vagy a bűntetteket előidéző indokok nemzetközi megállapításától stb. inkább eltekintenek.
Nemzetközi összehasonlítások. Ezeket két csoportra lehet osztani, amennyiben egyrészt a bűntettesség fokát (azaz a bűntettek gyakoriságát), illetve annak (a büncselekmények minőségéből következtetett) sulyát, vagy pedig a cselekmény elkövetésére befolyással biró tényezők hatását (p. kor, nem, müveltség stb.) akarják felismerni. A nemzetközi összehasonlítások leginkább ez utóbbiakra alkalmazhatók, mig az egyes nemzetek összkriminálitásának v. az egyes bűntettek gyakoriságának összehasonlítása nagy nehézségekbe ütközik. Tekintettel ezen összehasonlitások kedveltségére és látszólagos tanulságosvoltára szükséges azon nagy akadályokra utalni, melyek ily észlelések utját állják. Ezek: a) Az egyes büncselekményeknek különböző körülirása a különféle törvénykönyvek eltérő felfogása alapján, mint ez már elöbb említve volt. Igy p. a lopás fogalma egyrészt Ausztria és Németország másrészt a «Code Napoleon», országaiban meglehetősen különböző; igen nagy különbséget idéz elő már azon körülmény is, vajjon az erdei lopásokat is ide számítják-e: Németországban p. nem esnek a lopás fogalma alá; az angol «burglary» bűntette poedig az összes egyéb európai törvénykönyvekben analogonra nem talál. b) Miután a gyermekek nem követhetnek el bűntettet, a népszámlálásból számított arányok csakis a felnőtt lakosságra vonatkozhatnak; ámde különböző országokban különböző években kezdődik a beszámítás kora, és igy ott, hol az korábban veszi kezdetét, már ez okból is több a bűntett. c) Nagy befolyással van a perrendtartás is. Ausztriában p. az esküdtszékek behozatala (1874) óta a halálos itéletek száma 2 1 2-szeresével szaporodott! Szintugy szaporodik az elitélések száma az elmarasztalásra szükséges többség változásával, igy p. ha 7 / 12 szavazat helyett 8 /12 kivántatik; de az amerikai esküdtszékeknél éppenséggel egyhanguság azaz 12 /12 követtetik. Szintugy nagy befolyással van a bűntettesség emelésére, ha az egyes büncselekmények nem a károsult fél panaszára, hanem hivatalból üldöztetnek. Befolyással van még a perköltségek magassága is, mely körülmény különösen az angol statisztikával szemben veendő tekintetbe.
Figyelmet érdemelnek még a következő technikai szempontok is: d) A bünügyi statisztikák hol a vádlottakra (mint p. Belgiumban), hol az elitéltekre vonatkoznak. Világos, hogy az elitélteken alapuló statisztika a helyesebb. Azonban az elitéltek alapján készülő statisztikák is, hol az elsőfoku elitéléseket, hol csak a fölebbezés után véglegesen érvényes eseteket karolják fel, hol az igazságszolgáltatás különböző fokán elöforduló összes eseteket foglalják magukban, mely esetben tehát egy és ugyanazon ügyet kétszer, söt háromszor is veszik számba. e) Már előbb említők az illetékességek különféleségét és utaltunk arra, hogy a bünügyi statisztikának az igazságszolgáltatás minden itélő forumára egyaránt kellene kiterjeszkednie. Ez különösen fontos, ha mind p. Németországban, a bünügyi statisztika csakis azon cselekményekre szorítkozik, melyek a birodalmi törvényszékek elé kerültek, az egyes országok külön törvényei által büntetett cselekmények pedig számon kivül maradnak. Ámde vannak oly jogrendellenes tettek is, melyek az igazságügyi fórumok egyike elé sem, hanem közigazgatási közegek elé kerülnek. Az összehasonlító bünügyi statisztika tehát előfeltétel gyanánt követeli a törvényhozások összehasonlító tanulmányozását. f) Egyes államokban annyi a bűntett, ahány a bűntettes, mig másutt az egy személy által elkövetett különböző büncselekmények minden egyes cselekménynél ujból beszámittatnak. Ezen nehézségek következtében a nemzetközi összehasonlítások csakis kevés bűntettre és csakis rokon eljárást követő államokra alkalmazhatók. Igy p. Bodio szerint gyilkosság és szándékos emberölés tekintetében a következö (1887) számoknak lehetne hozzávetőleges jellemzó eröt tulajdonítani: Olaszországban esik százezer lakóra 9.27, Spanyolországban 6.32, Ausztriában 2.15, Franciaországban 1.49, Irlandban 1 .16, Németországban 0.93, Angliában 0.54, Skóciában 0.43, tegyük hozzá, hogy Magyarországon 5.3. Testi sértés Ausztriában 285 Oroszországban 213, Németországban 159, Franciaországban 70, hozzá tehető Magyarország 176. Lopás (erdei és mezei lopás kivételével) Németországon 181, Angliában 180, Franciaországban 113, Olaszországban 66.
Adatok Magyarország bünügyi statisztikájából (nemzetközi összehasonlításokkal).
1. Feljelentések száma:

bűntett miatt
vétség miatt
kihágás miatt

1883-85 (átlag)
41,378
179,303
160,043

1886
45,149
198,3i8
212,549

1887
47,411
207,153
204,585

1888
45,290
203,407
239,056

A kihágások közt az erdőtörvénybe ütközők mintegy 2/5 részt tesznek.
2. A vizsgálati fogyok száma fogy: 1881-85 átlagában évenként 25,663-at tett, 1888-ban esak 19,344-et. A vizsgálat megszüntetése vagy felmentő itélet által szabadon bocsáttatott, tehát indokolatlanul elzártak száma a vizsgálati foglyoknak mintegy tized részét képezi, mely számba azonban a vizsgálat folyama alatt szabadon bocsátottak nagy tömege nincsen befoglalva. De a vizsgálati fogság tartamában nálunk apadás nem észlelhető. Ez annyival sajnosabb, mivel a vizsgálati fogság már önmagában sulyos büntetés.
3. Bűntett és vétség miatt elitéltek száma.
[ÁBRA]
Az utolsó két évben mutatkozó emelkedés részben a törvényszékek gyorsított ügymenetére is vezethetó vissza. Vannak azonban bűntettek, melyek tényleg szaporodtak, igy p. a rágalmazás és becsületsértés.
4. Bűncselekmények Magyarországon 1881-1888.(az elitéltek száma szerint).
Néhány fontosabb nagyobb csoportba foglalván. össze a bűntetteket, azt találjuk, hogy ezek közt volt 1881-1888-ig:
[ÁBRA]
A vétségek közt a rágalmazás és becsületsértés által elkövetettek képezik a zömöt, t. i. teljes. harmadrészt; utánuk következnek a lopások (évenkint 2-3000 és további 10,000 a vétségek közt), a könnyü (10-11,000) meg a sulyos testi sértések (8-10,000).
5. A nem befolyása. A nő, egyrészt hivatása. által, mely öt a családi élet szűkebb körére szorítja és igy a jogrenddel vald összekoccanások ellen inkább védelmezi, másrészt gyengébb alkotása által, mely öt sok bűntett elkövetésére képtelenné teszi; mindig és mindenütt sokkal ritkábban válik bűntettessé, mint az élet küzdelmeinek és csábításainak kitett, hozzá még erősebb férfi. Igy minálunk is a férfi bűntettesek száma a nők 3 1/2-szeresét azokat tenni (1888-ban 70031 elitélt férfl, 20512 nö). Igy tehát Magyarországon a nők az elitéltek 22%-át teszik, tehát valamivel kevesebbet mint Németországban. Franciaországban ezen arány 16%-ra esik, mivel a nők által legsűrűbben elkövetett becsületsértések ott csak kihágásoknak tekintetnek s igy a bünügyi statisztikából hiányoznak, mig nálunk a járásbiróságaink által elitélt nők majd 1/3 része ezen egy büncselekmény miatt marasztaltatik el. A többi bűntettekben tesz a nők aránya: Magyarországon 14%-ot (1881-85), Angliában 14,9% (1882-85), Franciaországban 13,1 (1882-86), Németországban 17% (1882-86). Aránylag sűrüen részesek a nők az orgazdaság és a jogtalan elsajátítás bűntettében is (Magyarországban 1885-ben az elitéltek 29,6, illetőleg 20%-a); a gondatlan emberölés gyakoribb elkövetése (25,5%) egyrészt a törvénytelen anyáknak gyermekeik ellen elkövetétt merényleteire másrészt dajkák és anyák által elkövetett gondatlanságokra vezetendő vissza. A nők által gyakrabban elkövetett bűntettek közé tartozik mág a lopás (17,6%), sikkasztás (15,1%), okirat- és egyéb hamisítás (15,6%). Ellenben ritkán részesek rablásban és zsarolásban (7,1%), szemérem elleni vétségben, szándékos emberölésben (5-7%) eröszakoskodásban (3%). Párbaj miatt csakis férfiak itéltettek el.
Tekintettel a kérdés fontosságára közlünk még néhány bövebb nemzetközi adatot. Ausztria (1887). A 14 éven felüli nők bűntettessége teszi a férfi bűntettességnek következő százalékait: gondatlan emberölés 59,7, gyilkosság 26,4, csalás 23,9, lopás 23,9, gyujtogatás 17,2, rablás és zsarolás 6,3, sulyos testi sértés 3,6. Ugyancsak Franciaországban (1888) és Belgiumban (1881-85), de a 11 éven felüli vádlottakról: könnyü lopás 28.(Belgiumban 35,3), gyujtogatás 21,4 (17,2), csalás 20,6, szemérem elleni vétség 18,9, gyilkosság 17,2, lázadás és ellenszegülés hatóságok irányában 13,6 (10,6), testi sértés 13,6, (9,2) bizalommal való visszaélés 12,6, okmányhamisítás 10,5 (16,5), sulyos lopás 9,6 (11,6). Németország (1891) a 12 éven felüli elitéltekről, de a katonai vétség miatt elitélt férfiakat nem számítva: orgazdaság 62,7, egyszerü lopás 37,8, becsületsértés 33,7, hamis eskü 31,4, gyujtogatás 27; sikkasztás 22,9, emberölés 20,6, okmányhamisítás 19,6, zsarolás 14,1; sulyos lopás 12,5,. könnyü testi sértés 10,9, ellenszegülés 7,5, sulyos testi sértés 7,4, rablás 5,2, erőszakos fajtalanság 0,5 (Feltünő a szemérem és a hatóság elleni vétségek sűrüsége Franciaországban). Egészben véve a nők sokkal inkább követnek el vagyon és becsület, mint az élet v. személy ellen irányuló bűntettet, a nőnem bűntettessége pedig annyival nagyobb, mentül kisebb a művelődés.
6. A kor úgy fizikai, mint lélektani szempontból igen nagy befolyást gyakorol a bűntettességre. A gyenge gyermeknél az erőteljes férfinél, a hanyatló aggastyánnál, különböző mértékben és különböző irányban fog a bűntett iránti hajlam módosulni. Quetelet szerint a «bünös hajlam a legfiatalabb korban házi lopásokra vetemedik, mig később az országutra lép és az erőszakhoz folyamodik; még gyorsabban fejlődik azonban a nemi ösztön, mely a férfit a szemérem elleni bűntettekre ösztönzi; az erő és az élvvágy ezen elsó kitöréseihez csatlakozik a megfontolás, mely a bűntettességet szervezi; a nyugodtabbá vált ember a gyilkossághoz is folyamodik. Legutálatosabb látványt nyujt az ember a hanyatlás korában: kapzsisága hamisítóvá teszi; gyengülő erejét arra használja, hogy homályban támadja ellenségét, mig még ki nem aludt nemi szenvedélyének gyermekek esnek áldozatul». Nálunk is a legtöbb bűntettes a nemi ösztön ébredése korában áll; a 24-ik éven tul mindig fogy a bűntettesek száma; igy 1890-ben elitéltetett 10000, 11-20 éves közül 73, 21-23. évben 210, 24-30. évben 153, 31-40. évben 115, 41-50. évben 87, 51-60 évben 50, 60-on tul levők közt 25. A két nemnél körülbelül ugyanazon fokban változik a bűntettesség hajlama, ami különösen az alábbi összeállítás két utolsó rovatából itélhető meg. Tizezer egyén küzül ugyanis büntetés ért
[ÁBRA]
A 21 éven aluli korban különösen gyakoriak a lopás, rablás, zsarolás, gyujtogatás, gyermekeken elkövetett fajtalanság és az állam elleni vétségek; a 20-44 éves korban előtérbe lépnek: gyilkosság, emberölés, hamis eskü, testi sértés, zsarolás, sikkasztás, hamisítás; a 40-60 éves korban már csak zártörések, becsületsértések és orgazdaság, lép fel kiváló sűrűséggel. A 60 éven felüliek egy bűntettben sem tesznek túl fiatalabb bűntársaiknál; az ezen korban leginkább fellépő bűntettek: gyermekeken elkövetett fajtalanságok, becsületsértések, könnyü lopások (sulyos lopás nélkül).
7. Családi állapot. Annak felismerésére, bir-e a családi élet erkölcsnemesítö befolyással, több országban - igy Magyarországban is - feljegyzik a bűntettesek családi állapotát. Minthogy azonban a családalapítás a kortól függ, ugyanezen körülmény pedig befolyásolja a bűntettességet is, a fölvetett kérdésre csak úgy lehetne választ adni, ha a családi állapot egyes korosztályok szerint mutattatnék ki. Igy előkészített statisztikai anyag azonban csak kevés országban található. Németországban százezer 12 éven felüli egyénre esik elitélt (1890):
[ÁBRA]
E szerint a családos élet a 40-ik évig csakugyan jótékony befolyást gyakorolt; ez azonban a 40-60-as korszakban már föl nem ismerhető, mig a 60-ik éven tul éppen a házasságban élők közül kerül ki a legtöbb bűntettes. Figyelembe veendő ugyanis azon körülmény, hogy a családos állapot rendes körülmények közt a bün utjáról visazatart ugyan, de ott, hol a családfőnek nyomorral kell küzdenie, még gyorsabban érlelheti tetté a bünös szándékot.
Németországban a 20-40 éves házasok csakis zártörés és orgazdaság bűntetténél fordulnak elő nagyobb számmal; a 40-60 évesek közül ezeken kivül még állam elleni vétségeket, valamint becsületsértést, testi sértést, gyilkosságot, és zsarolást is gyakrabban követnek el, mig a hatvanadik éven tul levők, a gyilkosság és a sulyos lopás kivételével, minden más bűntett felé nagyobb hajlamot mutatnak. Az elváltak nagy kriminalitását helytelen volna erkölcsiségük kedvezőtlen bizonyítékául tekinteni. A törvény számos büncselekményei közt csak azon háromban szoktak elitéltetni, melyek közös háztartás feloszlásánál természetszerüen előfordulnak, úgymint rágalmazás, testi sértés és jogtalan elsajátítás (illetöleg lopás). Itt a bűntett nem az elvált élet következménye, hanem annak megelőzője.
8. Nemzetiség. A magyar igazságügyi statisztika egyike azon kevés forrásoknak, melyek a nemzetiség fontos befolyása felől felvilágosítást nyujtanak. A legtöbb elitélés az oláhokat éri: (1888-ban p. - az 1890-iki népszám alapján -) 100000 lakó közül 760-at utánuk a szerbeket (670). A magyar és a tót a középhelyen áll (619 illetve 602), mig az oroszok (412), de még inkább a németek (361) legkedvezőbben állnak. A sulyos bűntettek elkövetésében különben legkedvezőtlenebbül áll az oláh és a szerb. Ezek ellenszegülnek leginkább a hatóságnak, ezek követik el a legtöbb sulyos testi sértést, sikkasztást, okirathamisítást; ami pedig különösen a gyilkosságot és emberölést illeti, ezekben a szerbek állnak első sorban, mig utánuk az oláhok következnek. Lopásban megint az oláhok állanak első sorban, mig orgazdaság és mások vagyonának megrongálása a tótoknál leggyakoribb. A magyarság sajátos bűntettei azok, melyek több erőt, szilajságot vagy makacsságot föltételeznek: ellenszegül a hatóságnak, rabol, néha ellenfelét meg is öli; de ritkábban lop, ritkán rongálja más ember tulajdonát. Vérmérséklete hevében azonban - az oláhval együtt- legelső helyen áll a becsületsértés elkövetésében. Az e tekintetben uralkodó állapotokat a következő legujabb (1888-iki) adatok világítják meg:
Százezer magyar, német, tót stb. közül elitéltetett a következő büncselekmények miatt:
[ÁBRA]
Oroszországból idézhetjük azon jellemző adatot, hogy a németek lakta balti tartományokban százezer lakóra csak 47 elitélt jut, mig egész Oroszországban 131.
9. A hitfelekezet befolyása nálunk részben a nemzetiségi és a faji tulajdonságokra, részben a műveltségi állapotra is vezethető vissza. Nálunk a legutóbbi (1888-iki) adatok szerint legkedvezőtlenebbül állnak a görögkatolikus és görögkeleti egyház hivei, legjobban a zsidók és utánuk a katolikusok. Esik ugyanis 100-100000 főre a görög kat. hitfelekezetnél 726, a görögkeletinél 725 elitélt, helvéteknél 613, evangelikusoknál 557, római katolikusoknál 537, zsidóknál 492. A két görög hitfelekezet minden nevezetesebb bűntettben legelső helyen áll; csak a csalás, bukás, okirathamisítás, becsületsértés és a párbaj büncselekményében nem, mely esetekben t. i. a zsidókat látjuk első helyen. A személy elleni büncselekményekben legkedvezőbben állnak a zsidók, a becsületsértésnél a római katolikusok és a görög nem egyesültek, rablásnál és zsarolásnál a róm. katolikusok, helvétek és zsidók, lopásnál- és sikkasztásnál az ágostaiak és zsidók, csalás- és bukásnál a róm. és görögkatolikusok meg a helvétek, okirathamisításnál a görögkeletiek, vagyonrongálásnál és hatóság elleni erőszaknál a zsidók. A büncselekmények részletezését a következő felsorolás nyujtja (100000 főre számítva):
[ÁBRA]
10. A vagyonosság és műveltség befolyása. A bűntettek nagy része a nyomor következménye és igy természetes, hogy a vagyonos osztályokból kevesebb bűntettes kerül ki. Ez leginkább áll a vagyon elleni bűntettekről; ellenben a személyek ellen elkövetetteknél néha alig mutatkozik különbség. A vagyon elleni bűntettek rossz termés után emelkedni, jó termés után csökkenni szoktak; ellenben a személyek elleni bűntettek a jó termések után emelkednek. A műveltség befolyása sem egyenletes: A bünügyi statisztika gyermekkorában kecsegtető azon reményt, mintha az iskolák szaporításával a fegyházak fogynának (Quetalet), a későbbi statisztika nem igazolta. A műveltség eszméket nyujt, de nem jellemet: minden attól függ, mire használja az egyén a műveltség nyujtotta ismereteket. Annyi azonban valószinü, hogy a műlveltség terjedésével a bűntettek legnyersebb alakjai ritkulnak
11. Hőmérsék és földrajzi fekvés befolyása. Már Guerry észrevette, hogy a bűntettek gyakorisága az évszak, valamint a déli vagy északi fekvés szerint változik. E tekintetben azonban a személyek és a vagyon ellen elkövetett bűntettek különböző függőséget mutatnak: az előbbiek, különösen a meleg időben szaporodó nemi bűntettek következtében nyáron érik el a maximumot, az utóbbiak pedig a szegénysorsnak eltartására oly kedvezötlen téli idöben. Igy Franciaországban száz-száz bűntett közül esett

személyek
nemi
vagyon

ellen
bűntett
ellen

Télre (dec.-febr.)
22
16
28

Tavaszra (márc.-május)
25
26
24

Nyárra (jun.-aug)
28
37
23

Őszre (szept.-nov.)
24
21
24

Az időjárás befolyása különben nemcsak évszakok, hanem melegebb és hidegebb évek szerint tekintve, csakis az imént említett függőséget bizonyítja. - Ugyanezen összefüggés mutatkozik a délibb és az északibb fekvés tekintetében is. Ugyancsak Guerry legrégibb észlelései szerint Franciaország déli megyéiben kétszer annyi a személyek ellen elkövetett bűntett mint az északiakban, mig a vagyon elleni bűntettek éppen megfordítva sorakoznak. Ezen észlelést a legujabb francia B. is igazolja. Olaszországban is a déli tartományokban és Sziciliában történik a legtöbb gyilkosság. - Hazánkra nézve, miután a bűntettek nincsenek megyék szerint részletezve, a törvényszékek szerinti kimutatásokból azt következtetni, hogy a bűntettek sűrűsége nyugatról kelet felé, azaz a műveltebb részekről a kevésbbé műveltek felé emelkedik. Ugyanezen emelkedés tapasztalható némileg Németországban is. Más eredményekre jutunk azonban, ha a bűntetteket lélektani főindokára vezetjük vissza. Ez esetre p. Poroszország műveltebb, nyugati tartományaiban a haszonlesés okozta bűntettek háttérbe szorulnak, mig a műveletlenebb keleti tartományokban (Posen, Preussen, Pomeránia, Szilézia) erősen előtérbe lépnek: keleten a nők arányszáma is kétszer annyi, mig nyugaton a nőtlen férfiak aránya növekszik.
12. A visszaesők számának folytonos gyarapodása a B. legfontosabb eredményei közé tartozik és sajnos módon világitja meg a büntetési rendszerek elégtelenségét. A magyar fegyintézetekben elzárt 5624 rab közt közel 2/5 részük visszaeső, sőt ha azokat is beszámítjuk, a kik előbb kihágás miatt voltak elitélve, közel fele részük (a kerületi börtönbe levő néhány száz rab közt az arány kedvezőbb, t. i. 1/4 ). Franciaországban az esküdtszéki elitélteknek több mint fele része visszaeső, Olaszországban és Angliában közel 2/5 rész. Németországban a visszaesők száma 1886-ról 1890-re 27%- ról 33%- ra emelkedett.
Bűnügyi zárlat
Bünügyekben is felmerül annak szüksége, hogy a bűntett által károsultaknak igényei zárlat (l. o.) által biztosíttassanak. Ennek elrendelése a büntető biróságok hatásköréhez tartozik, foganatosítása rendszerint a polgári biróságokhoz intézendő megkeresés utján történik. Csak a bűnperben terheltként szereplő egyén ellen rendelhető el.
Bűnvádi eljárás
(Strafprocess; Strafverfahren, Kriminalprocess; fr. Procédure v. Instruction criminelle): a) birói eljárás büntető ügyekben, b) az ezt az eljárást szabályozó jogtételek összesége. A legtöbb európai államban, Anglia kivételével, a bűnv. eljárást szerves törvény (codex) szabályozza. Igy Németországban 1877., Ausztriában 1873., Olaszországban 1865. későbbi módosításokkal; Franciaországban az 1808. évi napoleoni Code d'instruction criminelle, szintén számos későbbi módosításokkal.
Hazánkban csak a kir. járásbiróságok előbbi, és a közigazgatási hatóságok hatáskörébe utalt kihágások tárgyában követendő eljárás nyert 1880. igazságügyi, ill. belügyminiszteri rendelettel szabályozást. A törvényszékek ellőtt folyó eljárás törvényes szabályozása még hátra van. Az 1790. évi javaslattól és az 1843. évi btkvi javaslatnak második részét képező büntető eljárástól is eltekintve említést érdemelnek az 1882. évi és ennek átdolgozását alkotó 1886. évi, Csemegi Károly előbb igazságügyminiszteri államtitkár, később kuriai tanácselnök által az igazságügyminiszter megbizásából készített törvényjavaslatok, melyek azonban csak a törvényszékek előtt folyó eljárásra terjednek ki, tov. az 1889. évi u. n. Fabinyi-féle javaslat, melyet Schedius Lajos kuriai biró, Tarnai János ügyvéd és Wlassics Gyula egyetemi tanár dolgoztak ki, s melyet a kidolgozására megbizást adott igazságügyminiszter törvényhozás elé is terjesztett; a tárca vezetésében beállott változás folytán azonban tárgyalás alá nem került. E három törvényjavaslatot megelőzőleg még 1872. készült egy rövid, 122 §-ból álló törvényjavaslat «a törvényszékek illetőségéhez tartozó B. ideiglenes szabályozásáról» címmel, melyet a képviselőház igazságügyi bizottsága tárgyalt is, de amely törvénnyé nem vált; gyakorlati jelentőséggel azonban annyiban bir, mert az igazságügyminiszter ajánlatára a hazai biróságok majdnem egész terjedelmében zsinórmértékül elfogadták, sőt a volt határőrvidéknek Magyarországhoz csatolt részeiben kötelező hatályt is nyert. Magyarországban ehhez képest a törvényszékek előtt folyó B. az említett ideiglenes szabályok által befolyásolt birói gyakorlaton alapszik, a határőrvidéki részeknek kivételével, amelyekben az említett ideiglenes szabályok -az u. n. sárgakönyv - kötelező hatállyal birnak; továbbá Erdélynek és Fiuménak kivételével, ahol az 1853. évi osztrák büntető eljárás van még mindig hatályban. Mindamellett, a jelenkor modern igényeinek megfelelő törvény hiánya dacára a magyar birósági gyakorlat, melynek alakulására különben az 1871. évi XXXIII. t.-c. által behozott kir. ügyészségi intézmény jelentékeny befolyással volt, Európa legmiveltebb államainak B.-ai között méltó helyet foglal el, s azokkal nemcsak teljesen egyenrangu, de s ezt nemzeti elfogultság nélkül mondhatni, a modern büntető per több lényeges követelménye tekintetében még fölöttük is áll. A szóbeliség, nyilvánosság és közvetetlenség elvei, a vádrendszer követelményei a magyar biróságok részéről teljes elismerésben részesülnek s nem üres, tartalom nélküli hangzatos szólamok, hanem gyakorlati igazságok. A büntető pernek szellemét pedig, - s minden bünv. eljárásnak valódi értéke ezen fordul meg - az egyéni jogoknak, az egyéni szabadságnak a társadalmi rend mulhatatlan követelményein belől lehetőleg legmesszebb menő tiszteletben tartása jellemzi. Bűnvádi eljárásunknak törvényhozási intézkedések nélkül s aránylag oly rövid idő alatt, 1872. s még inkább a btkvek életbelépte 1880 óta, egészen modern irányban történt átalakulása a nemzetek jogéletében páratlan jelenség s a magyar nemzeti geniusznak örök dicsőségére fog szolgálni.
A törvényszékek előtti eljárásban a büntető pernek két főszakát különböztetjük meg, az előkészítő és a főeljárást, melyeknek elseje tisztán előkészítő jelleggel bir, a főeljáráshoz szükséges anyag gyüjtésére szorítkozik, mig az eljárásnak sulypontja a másodikban, s jelesül a régi osztrák büntető per reminiszcenciáinak hatása alatt a végtárgyalásnak nevezett főtárgyalásban van. Az előkészítő eljárás nyomozásra és elővizsgálatra oszlik, melyek elsejének tárgyát a vádló tájékozására szükséges adatoknak kipuhatolása, a másodiknak célját pedig annak kiderítése teszi, hogy forognak-e fenn a terhelt ellen bizonyítékokkal támogatott oly adatok, melyek vád alá helyezését megokolhatják. Ez utóbbi esetben a terhelt vád alá helyezésének s a vég- (fő-) tárgyalás kitüzésének van helye, amelyre a tulajdonképi bizonyítási eljárás, a bizonyítékok felvétele, s a vádnak érdemleges elintézése tartozik. Az elökészítő eljárás alatt, jellegének megfelelően a bizonyítékoknak nem felvétele, hanem csak gyüjtése történik, és pedig a vizsgáló biró, a nyomozás stádiumában meg a rendőri hatóságok által is. Bizonyíték felvételnek csak halasztást nem türő esetekben, s oly bizonyítékokra vonatkozólag van helye, melyeknek felvétele a végtárgyaláson nem ismételhetö. Tehát p. a bűntett nyomainak megállapítása, halottboncolás stb. Ugyanazért a tanuk is csak a végtárgyalásnál történt kihallgatásuk alkalmával tesznek esküt, azoktól a kivételes esetektől eltekintve, amelyekben alaposan lehet tartani tőle, hogy a tanu a végtárgyaláshoz megidézhető nem leszen.
Az előkészítő eljárás a dolog természeténél fogva nem nyilvános, de jóllehet a korlátolt, v. az u. n. ügyfélnyilvánosság elve nálunk még nem érvényesült, hiányán kellően segítve van. Mert a gyakorlat gondoskodik arról, hogy a terhelt az ellene felmerült adatokról tudomást nyerjen, s védelmére szükséges indítványait akár személyesen akár védője által előterjeszthesse. A védó segélyélyét a terhelt már az elővizsgálat alatt is igénybe veheti, s e célból a fogva levő vádlott védőjével, a vád alá helyezés előtt azonban csak hatósági személy ellenőrzése mellett, de egyebekben szabadon érintkezhetik. Csekélyebb fontosságu ügyekben s különösen beismerés esetében, az elővizsgálat s vád alá helyezés mellőzésével, a nyomozás adatai alapján a terhelt közvetetlenül végtárgyalásra idézhető. Az ideiglenes szabályok által a külföld példájára a perek gyorsítása érdekében behozott ezt az intézményt azonban a birói gyakorlat természetéből kivetkőztette s a jótékony hatást, melyet az ügyek gyorsabb ellátására gyakorolhatott volna lehetlenné tette azáltal, hogy a közvetetlen idézés ellen, természetének teljes félreismerése mellett, épp ugy mint a vádhatározat ellen, megengedte a felebbezést, ugy hogy mai gyakorlatunk szerint közvetlen idézésnek tulajdonkép helye nincs, mert az annak nevezett határozat a vádhatározattól csak névleg különbözik.
A bizonyítékok felvétele a végtárgyaláson történik, a szóbéliség, nyilvánosság s közvetetlenség elveinek teljes érvényesülésével. A nyilvánosság csak kivételesen p. a jó erkölcsök érdekében zárható ki, de mindig birói határozat alapján, mely a felső biróságok felülvizsgálatának tárgyát képezi, ugy hogy a nyilvánosságnak törvényes indító ok nélkül történt kizárása az eljárás megsemmisítését vonja maga után. A közvetetlenség elve elismerést nyer annyiban is, amennyiben elnapolás esetében, ha az itélö biróság nem az előbbi tagokból alakul, az egész bizonyítási eljárást különbeni semmiség terhe alatt ismételni kell. A végtárgyalásról jegyzőkönyv vezetendő, mely az eljárás menetét híven visszatükrözze, s a vallomásoknak lényeges részét tartalmazza; az érdekelteknek módjukban áll ellenőrizni, hogy az, amit érdekökben lényegesnek tartanak, a jegyzökönyvbe felvétessék. A jegyzőkönyvnek gyorsirászati felvételének, melyet felebbezés mellett elengedhetetlen követelménynek kell nyilvánítani, nem elvi, mint inkább pénzügyi nehézségek állják utját. A bizonyítékok felvételét a végtárgyaláson a vádnak s a védelemnek előterjesztése követi; az utolsó szó mindig a vádlotté. Erre, ha a biróság az ügyet kimerítettnek találja, az itélet következik, melynek kihirdetése élöszóval történik.
A felső biróságoknál a szóbeliség és közvetetlenség elve nem, de a nyilvánosság elve igen is érvényesül, amennyiben a büntető pereknek előadása, az előadandó perek jegyzékének legalább három nappal az előadás előtt, a felső biróság hirdetési tábláján kifüggesztése mellett, nyilvánosan történik. A biróság csak oly tett fölött itélhet, amely miatt a jogosult vádló vádat emelt, a tettnek minősítésében azonban a vádló indítványához lapíthat, mint amely a vádló által indítványozott minősítésnek alapul való vétele mellett a cselekményre törvény szerint alkalmazható. Ha tehát p. a kir. ügyész csak lopás vétsége miatt emel vádat, a biróság, ha azt találja, hogy a vádbeli cselekmény ugy, amint az a vádnak tárgyát képezi vala, nem lopás, hanem rablás, vádlottat rablásban mondhatja ugyan ki bűnösnek, de a lopás vétségére megállapítottnál sulyosabb büntetést nem alkalmazhat. A vádelvnek tulhajtása ez, mely annak félreismerésén alapszik, hogy a vádnak tárgyát nem a minősítés, hanem a tett teszi. A vádló, aki a vádemelésre jogosítva van, tehát a kir. ügyész épp ugy mint a magánvádló, itélet előtt a vádat vissza is vonhatja, elejtheti, minek folytán a biróság büntető itéletet nem hozhat, hanem vád hiányában vádlottat felmenteni köteles. Egyedüli kivételt a vádelv alól halállal büntetendő, v. emberhalált eredményezett cselekmények képeznek, az emberölés vétségének (gondatlanságból okozott emberhalál) kivételével, melyekben a biróság a vádló indítványától függetlenül jár el, s mely ügyek az u. n. főbenjáró ügyek, annyiban is kivételes szempont alá esnek, amennyiben, mig más ügyek, csak felebbezés folytán kerülnek a felsöbb biróságok elé, ezekben, habár senki sem felebbezett is, a kir. törvényszék itélete a kir. itélő táblához, ez utóbbinak itélete pedig a kir. kuriához felülvizsgálat végett hivatalból feltétlenül felterjesztendő. A bizonyítékok bizonyító erejének mérlegelésénél a bizonyítékok szabad méltatásának elve irányadó.
A vádnak képviselője rendszerint a kir. ügyész, mellette azonban a sértett fél és a károsított oly befolyást vehetnek, mely az u. n. mellékvádló jogkörének körülbelül megfelel, ha pedig a kir. ügyész a vádat elejti, a sértett fél és a károsított, mint pótmagánvádlók a vádat fentarthatják ill. átvehetik, sőt az általuk fentartott vád alapján hozott megszüntető határozat v. felmentő itélet ellen felebbezéssel is élhetnek, azonban legalább a m. k. kuriának e kérdésben hozott döntvénye szerint csak akkor ha magánjogi igényeiket a büntető perben érvényesítették s azokról le nem mondottak. A büntetést érdeklő kérdésekben - minősítés, büntetés kimérése - a sértett félnek s a károsítottnak felebbezési joga pótmagánvád esetében sincs elismerve. Sértett fél alatt értjük azt, kinek indítványa nélkül a bűnvádi eljárás meg nem inditható; károsított alatt pedig azt, kinek élete, testi épsége, személyes szabadsága, polgári állása, vagyona, becsülete v. bármely más joga ellen irányult a büntetendő cselekmény. Vajjon a kir. ügyészre nézve az u. n. legalitási v. az u. n. opportunitási elv érvényes-e, azt elméletileg nehéz volna eldönteni, gyakorlatilag pedig, minthogy a vád visszavonásának joga a kir. ügyészt feltétlenül megilleti, s ebben tisztán az ő belátása az irányadó, az opportunitás elve tekintendő érvényesnek. A terhelt a védő segélyével mindenkor élhet, sőt öt évi szabadságvesztés-büntetésnél sulyosabban büntetendő bűntett esetében a végtárgyaláshoz részére, ha maga nem választott védőt, különbeni semmiség terhe alatt védő hivatalból rendelendő. Hogy a hivatalból kirendelt védőnek hivatása nobile officium s a védő az állam részéről díjazásban nem részesül, az oly hiány, melynek orvoslása csak a törvényhozástól várható. A végtárgyaláson a vád és védelem teljes egyenjogusága bűnvádi eljárásunknak elismert elvét képezi. Elismert elv tov. a védőnek önálló felebbezési joga, a védő tehát védettje érdekében akkor is felebbezhet, ha ez az itéletbe belenyugodott s akarata ellenére is. Hogy a kir. ügyész is a vádlott érdekében perorvoslattal élhet, sőt a kir. ügyész által vádlott terhére használt felebbezés vádlott előnyére is szolgálhat, ez is egy favor defensionis, melyben eljárásunk a vádlottat részesíti.
A vizsgálati fogság, mint nélkülözhetetlen rossz, csak a legszükségesebb esetekre van szorítva, s a felső biróságok különösen őrködnek afölött, hogy az a valódi szükség esetein tul ne alkalmaztassék, s épp ezért, noha a kir. törvényszéknek a vizsgálatot rendelő határozata ellen további felebbezésnek helye nincs, a vizsgálati fogság kérdését terhelt egészen a m. kir. kuriáig felebbezheti.
A magánjogi igények a büntető perben a bűnüggyel kapcsolatban érvényesíthetők, biztosításuk zárlat s biztosítási végrehajtás által eszközölhető; amennyiben azonban megállapításuk a büntető perben egyáltalán nem történhetnék, vagy a büntető per lebonyolítását gátló hosszadalmas eljárást tenne szükségessé, a magánfél magánjogi igényével a polgári perútra utasítandó. A magánjogi igények azonban a büntető perben csak is a terhelt ill. vádlottként szereplö egyén ellen érvényesíthetők; igények azokkal szemben, kik esetleg a vádlottnak cselekményeért nem büntetőjogi, hanem tisztán polgárjogi felelősséggel tartoznak, csak is polgári peruton érvényesíthetők. Ujra felvételnek uj bizonyítékok alapján, ugy vádlott előnyére, mint terhére, helye van, utóbbi irányban azonban a gyakorlat csak fontosabb esetekben ad helyet ujrafelvételnek. Az itélethozatallal a birónak szerepe a büntető perben véget ér; a büntetés végrehajtása a kir. ügyésznek feladata.

Az egyházjogban.
A büntető eljárás rendes és rövid uton való v. sommás. A rendes v. ünnepélyes eljárásnak három alakja ismeretes: a vádeljárás - per accusationem -, a nyomozó eljárás - per inquisitionem - és a följelentési eljárás - per denuntiationem. - Megkülönböztetik még a köztudomáson alapuló eljárást - per notorietatem - amelynél a biró a cselekmény köztudomásu volta folytán hivatalból lép föl és a nyomozó eljárás szerint jár el; épp oly kevéssé tekinthető az eljárás külön nemének a kifogáson alapuló -per exceptionem - eljárás, mert ennél csak az jő birálat alá, hogy alapos-e az a kifogás, hogy vm. vádló, tanu, fölszentelendő vagy javadalmat kérő személy a kifogásban foglalt bűntett miatt alkalmatlan arra, hogy vádló, tanu lehessen, hogy fölszenteltethessék, vagy a javadalmat elnyerje? Ahol a rendes vagy ünnepélyes eljárást alkalmazni vagy nem lehet, vagy nem tanácsos, ott a Congregatio episcoporum et regulariumnak XIII. Leó által 1880 jun. 11. megerősített utasításában szabályozott rövid uton való, vagy sommás eljárás alkalmazandó. Maga az Instructio szorosan véve az egyházi személyekre vonatkozólag követendő eljárást szabályozza, ez azonban analogia utján a világiak ügyeiben is alkalmazható.
A vádeljárás a római jog akkuzatórius eljárásán alapul; megindul a vádlevél benyujtásával s a vádló kötelessége teljesen bebizonyítani a vád tárgyát tevő cselekményt. E két eljárási formánál fontosabb szerepet játszott az egyházban a nyomozó eljárás amelynek tulajdonképi szabályozója III. Ince pápa. Ez eljárásban magának az eljáró biróságnak feladata tisztába hozni az eljárás tárgyát tevő bűncselekményt. Az ezen eljárásokban nagy szerepet játszott középkori bizonyítási eszközök közül az istenitéletek által való bizonyítást III. Ince megszüntette; a tisztító eskü intézménye pedig a XVIII. században ment ki teljesen a gyakorlatból. A mai büntető eljárást az elővizsgálat - inquisitio - vezeti be, melyet az ordinarius, vagy szentszéki vagy más különösen szervezett biróság rendel el, mihelyt vm. bűncselekményről följelentés, vád, panasz emelése, v. bármely más módon tudomást nyer. A végtárgyalás céljából kitüzött napon csak sommás eljárásban hirdeti ki a biróság itéletét; ellenben rendes eljárásban külön ülést tüz ki az itélet kihirdetése céljából. Ezt megelőzőleg a püspöki helyettes az ülnökökkel tanácskozik a hozandó itélet felett, akikkel az ügyiratok belétekintés végett előzőleg közöltetnek. Az itélet irásba foglalandó és okolandó habár ez nincs kötelezőleg előirva. A felebbezési határidő tiz nap az itélet kézbesítésétől számitva. A biróság az összes ügyiratokat a felebbezés folytán fölterjeszti a felebbezési fórumhoz, amely 20 napi határidőt tüz ki az elitéltnek avégett, hogy védőjét bejelentse, v. igazolja, hogy szegénysége miatt nem választhat védőt. Ha az elitélt e határidő alatt nem jelenti be védőjét, vagy pedig a védő rendelését lehetetlenné tevő szegénységét, a felebbezésről lemondottnak tekintetik. A felebbezési eljárásban uj bizonyítékoknak is van helyük. A felebbezés egy év alatt intézendő el, két évet azonban az elintézés semmi esetre meg nem haladhat. A harmadik biróság itélete ellen nincs helye további felebbezésnek. A pertörlés - abolitio - beszüntetése magának a bűnvádi eljárásnak; csak kizárólag a pápa bir a teljes és korlátlan pertörlés jogával és azzal a joggal hogy vm. itélet által kimondott büntetést elengedjen. A jogerejü itéletet a biróság hajtja végre. A végrehajtás v. egyházi igazgatási hatóságok utján, vagy szükség esetén a világi hatóságok igénybe vételével eszközöltetik. Az egyház a végrehajtás keresztülvitele végett cenzurákat alkalmaz. A végrehajtási eljárásban nincs felebbezésnek helye, csupán azon esetben, ha az eljáró hatóság megbizatása körét tullépi. - A keleti egyházban az eljárás az akkuzatórius eljárás szerint, részben pedig hivatalból történik; az eljárás Schaguna szerint rendes, rendkivüli és sommás. - A protestáns egyházaknak nincsenek általánosan szabályozott eljárási formái a büntető eljárásra nézve, aminthogy a büntető joghatóság gyakorlása is országok szerint, sőt gyakran egyes országokon belül is különböző. L. még Egyházi biróságok.
Bürde-Ney
Jenny, német énekművésznő, szül. Grácban 1826 dec. 21., megh. Drezdában 1886 máj. 17. Anyja, szintén énekesnő, képezte ki; 1847 óta énekelt, Lembergben méltatták először, mire 1850. Bécsbe, 1853. Drezdába szerződtették drámai magas szopránszerepekre. 1855. lett Bürde E. szinész neje; pályájáról 1867. lépett le.
Bürgel
Konstantin, német zongoratanár és zeneszerző, szül. Liebauban (Szilézia) 1837 junius 24. Boroszlóban s 1860 óta Kielnél Berlinben tanult; majd Kullak akadémiájában tanított. Eddig 7 füzet dal, két tucat zongoraszerzemény, főleg a Brahmsnak ajánlott változatok, becses művei.
Bürger
Zsigmond, gordonkaművész, szül. Bécsben 1855 febr. 8. Zeneelméletet Graedenertől és Nottebohmtól tanult. 1873. már Molique versenyművével lépett fel a zenekaregyesületnél, azután hangversenykörutakat tett. Nagy hangversenykörut után 1884-87. Párisban Breitner és Marsick kamara-zenetársaságának tagja lett, s ezekkel Dán és Svédországban hangversenyezett 1888 tavaszán, őszén pedig a m. kir. Operaház első magán gordonkása lett. A mainzi Schott cég adta ki nehány átiratát.
Bürger
1. Gottfried Ágoston, német költő, szül. Mollmerswendében 1747 dec. 31., megh. Göttingában 1794 jul. 8. Eleinte hajlamai ellenére teologiát tanult, de csakhamar irodalomra adta magát s igen rendetlen, kicsapongó életet élt. Legelső költeményei 1771. a Göttinger Musenalmanach c. évkönyvben jelentek meg; 1772. körjegyző lett a hannoverai Altengleichenben. Lenore c. költeménye, mely 1774. jelent meg a Gött. Musenalmanachban, egész Németországban ismertté tette nevét. Ugyanebben az évben nőül vette Leonhard niedecki körjegyző leányát, Dorottyát, de a lakodalom után nemsokára szenvedélyesen megszerette felesége hugát, Augusztát, kit költeményeiben Molly néven ünnepelt. Ebből szertelen viszályok keletkeztek, melyek nemcsak családi életét, hanem jó hirnevét is tönkre tették. Ezekhez még pénzbeli zavarok és hivatali bajok is járultak. 1784. felesége meghalt, ő lemondott hivataláról és Göttingába ment egyetemi magán-tanárnak; 1785 jul. feleségül vette Augusztát, de ez már 1786 jun. 6. meghalt. 1790 őszén ujra megházasodott; felesége Hahn Eliza, ki egy költeményben nyilvánosan ajánlotta fel neki kezét. De ez a házasság is áldatlan volt; felesége feslett életet élt s e miatt B. általános guny és üldözés tárgya lett. Végre 1792 márc. törvényesen elvált Hahn Elizától. De a költő többé nem szedhette össze magát. Egészséges kedélye tönkre volt téve ezenkivül végtelenül megbántotta őt Schillernek a jénai Allg. Litteraturzeitungban közölt tulságosan szigoru itélete; harmadik feleségének pazarlása folytán pedig anyagilag is ugy elpusztult, hogy koldusbotra jutott. Fordításokkal tengette életét, ismerősei elfordultak tőle. Igy halt meg sorvadásban. Költeményeinek első gyüjteménye (Gedichte) 1778. jelent meg Göttingában s azóta számtalan kiadást ért. Összes műveit Reinhard K. adta ki 1823-24, 7 köt. és Ed. Grisebach, 1872, 2 köt. Legszebb balladáit magyarázta Heinrich Gusztáv, Német balladák és románcok I, 2-ik kiadás 1887. V. ö. Székely György, B. költészete és hatása Csokonaira, 1888.
2.B. Eliza Krisztina, szül. Hahn, Bürger Gottfried Ágoston német költő harmadik felesége, szül Stuttgartban 1769 nov. 19., megh. Frankfurtban 1833 nov.24. Miután férje elvált tőle, előbb szinésznő lett Altonában, Hannoverában, Drezdában, majd szavalatokkal tengette életét, mig végre megvakult. Irt drámákat (p. Adelhaid, Teck Gräfin von, 1799), elbeszélő műveket (p. Irrgänge des weiblichen Herzens, regény, 1798) s költeményeket (Gedichte, u. o. 1812). Tehetséges és szellemes, de könnyelmű és ledér nő volt. Védelmét megkisértette Fr. W. Ebeling, Mosaik, 1867, 223-370. l.
Bürgi
Jost (Burgi, Byrgi, lat. Justus Byrgius), éggömbök és csillagászati, műszerek készítője. Szül. Liechtensteigben St. Gallen kantonban, 1552 febr. 28., megh. Casselben 1632 jan. 31-én. Életének legnagyobb részét Casselben és Prágában töltötte mint IV. Vilmos hesseni tartománygróf udvari órása, illetőleg mint császári kamarai órás. 1622. visszatért Casselbe s ott töltötte élte alkonyát. Különös hirnévre tett szert egy éggömbje, melynek ezüstlapjára ábrázolta saját megfigyelései alapján a csillagok helyét. Keppler szerint ő választotta el elöször a tizedes törteket az egészektől egy fél záró jellel. Nevezetesek továbbá 1820. megjelent, de régebben készített progressziótáblái melyek egy számtani haladványt s hozzá egy mértani haladványt tartalmazván, a logaritmustáblák előfutárjai. V. ö. Gieswald, J. B. als Mathematiker und dessen Einleitung in seine Logarithmen (Danzig 1856).
Bürglen
falu Uri svájci kantonban, 2 km.-re Altdorftól a Schächenbach partján, 1531 lakossal, Tell-kápolnával amelyet 1522. építettek azon ház helyén ahol Tell Vilmos - a hagyomány szerint - született és e férfiu hőstetteit ábrázoló képekkel ékesítettek.
Bürgstein
(csehül.: Pirkštein), falu Böhmisch-Leipa ker. kapitányságban, Csehországban 1226 lak., a Kinsky grófi család szép kastélyával, tükörüveg-készítéssel. A prágaiak nyári tartózkodó helye.
Bürke
Ádáminál a. m. barka; l. o
Bürkel
Henrik, német festő, szül. a bajor Pirmasensben 1802 máj. 29., megh. Münchenben 1869 jun. 10. 1822. a müncheni akadémiára került. 1829. Olaszországba menvén, főleg a népet, és pedig annak legalsóbb rétegét tanulmányozta és festette, és igy a drasztikus osteria-jelenetek teszik nagyszámu (kb. 900) művének legnagyobb részét. Hazatérte után kitünő téli tájképeket és földrajzi parasztjeleneteket, később - és ez sokoldaluságának és bámulatos termékenységének jele -jellemzetes állattanulmányokat festett.
Bürkner
Lipót Hugó, német fametsző és karcoló, szül. Dessauban 1818. 1855 óta a drezdai műakadémián a fametszés tanára. 1840. Drezdába jött és itt részt vett a Nibelung-ének diszítésére szánt, Bendemann- és Hübner-készítette rajzok sokszorosításában. Sok rajzmetszetet készített e népies művekhez: Hebel költeményeihez, népdalaihoz, deák-énekeihez, a Spinnstube c. lap több évfolyamához, a képes bibliához (Cotta és Schnorr) stb.; azonkivül sok sikerült karcolat is van tőle.
Bürkös
(Burghisiu), kisközség Nagy-Küküllő vmegye szent-ágotai j.-ban, 1021 oláh és magyar lakossal, postahivatallal és postatakarékpénztárral.
Bürokrácia
vagy Bürokratizmus (a francia Bureau [l. o.] szóból) a. m. a hivatalszobák hatalma. A bürokrácia elfajulásában a hatalmak legrosszabbika, s mai értelmében ama szükkeblü, rövidlátó, formákba kapaszkodó hivatalnoki eljárást s gazdálkodást jelenti, mely kasztszerü elzárkozottságban s a maga felől táplált magas vélemény elbizakodottságában, a népélettől elidegenedve pedáns formaságoknak hódol, s a nép valódi, gyakorlati szükségei iránt lehető kevés érzéke van. A B. kedvező talaja és szülőfölde az abszolut állam, mely az alattvalók fitymálva emlegetett csekély értelmiségével szemben a rendőri gyámkodás rendszerét szereti gyakorolni. Ez a bürokrata uralom, a rendőrállam virága, mely a jelen jogállam lényegével össze nem fér, a XVIII. században s a XIX. századnak első felében teljes erejében díszlett, s onnét átszivárgott a mai korba is, mint ellentéte az igaz szabadságnak, mellyel szemközt ellenkező arányban növekszik vagy hanyatlik, ahhoz képest, amint a valódi népszabadság s azt biztosító jogállam nagyobb erőre jut, v. az elnyomó irányzatok túlsulya alatt elbágyad, s férfiatlan szolgalelkűségbe s bizantinizmusba sülyed. Az alkotmányos kormányformák életbelépte a parlamenti rendszer, mely a népnek jogot ad, hogy képviselői által a saját ügyei feletti rendelkezésben részt vegyen, a szabad egyesülési s gyülekezési s véleménynyilvánítási jog, a sajtó szabadon vitatkozó hatalma az állami s társadalmi ügyek megbirálásában, a községek és megyék önkormányzati joga, mely a központosított államhatalom önkényét korlátozza s ellenőrzi, - egyenkint oly vívmányok, melyek a B. pedáns uralmát mindinkább türhetetlenné s lehetetlenné teszik.
A bürokratizmus, v. bürokrata-hatalom rendszere ott éri el tetőpontját, hol a közigazgatás egyes ágai egyetlen tisztviselő által kormányoztatnak ennek személyes, egyedüli felelőssége mellett. Ellentéte ennek a kollegiális rendszer. Igy p. a nagyobb községek megyék, városok testületileg kormányoztatnak míg a rendőri hatóság bürokratikus szervezettel működik. Egyes minisztériumok élén egy-egy szakminiszter áll, míg az összes minisztérium kollegiális testületet képez. A végrehajtás tekintetében a bürokratikus rendszer mellett az eljárás gyorsasága s egyöntetüsége szól, s teszi ezt, kellő korlátok közt, ajánlandóvá mig más részről az azzal együttjáró központosítás nem kis veszéllyel jár, mert könnyen vezethet önkényre s visszaélésekre. Ezért mulhatatlanul szükséges a törvényes ellenőrzés s közrehatás, mellyel a mai szabad alkotmányok a parlamentben nyilvánuló népképviseletet felruházzák, s az önkormányzati jog, mely a községeket s megyéket bizonyos kiterjedésben megilleti, s a közigazgatást a nélkül, hogy egységes voltának és sikeres gyors működésének ártana a káros egyoldaluságtól megőrzi; és a végrehajtást egyes emberek kezébe helyező központosítás tagadhatatlan veszélyeit megfelelő decentralizáció által ellensulyozza v. legalább korlátolja. A bürokratizmus hátrányainak legjobb ellenszere a hivatalnokok összes kategoriáinak függetlenné tétele feljebbvalóik önkényétől és szeszélyeitől, s tisztességes fizetéssel való ellátásuk. Különösen pedig őrizkedni kell valamely jogállamban attól hogy a biróságok függetlensége bármely mellékes utakon aláásassék s ez a testület mely csak ugy felelhet meg magas rendeltetésének, ha függetlensége minden tekintetben biztosítva van, a B. posványába ne sülyesztessék.
Bürök
bevrőg Beythe Nomenclatorában, bőrög ma is a felföldön berök Frankovithnál, bürük és börök Meliusnál, büreg« A keresztény igaz hitnek vallástétele» cimü munkában (1713), bürökfű, bödög, sipfű, bösvény Csapónál, nagy bürök, bürög, börög, bötök Benkőnél; az ernyősek génusza 2 fajjal az Ó-világban. Gyümölcse tojásdad gömbölyü, oldalról erősen hasított, bordája öt-öt, egyenlö, éretten bodrosan csipkés. Nálunk a büdös B. (Conium maculatum L., Cicuta Plin.) (l. az ábrát) eglehetős gyakori, mérges kóró, 1-2 méter magas, kopasz szára gyakran lilafoltos. Levele 3-szor szárnyalt, sallangjai keskenyek, szálkahegyüek. Gallérja sok-, gallérkája 3-4-levelü. Nyáron és ősz elején virít, árokparton, házak körül, művelt földön, kertben, fövények mellett; virága fehér. Füve (herba Conii maculati) csipős narkotikus hatásu, bódító szagu, undoritó izü. Ádáz B., 1. Ádáz; - Csermely B., l. o.; Méreg B., l. Csomorika.
[ÁBRA] BÜRÖK.

Forrás: A Pallas nagy lexikona