Büttner

1. Helén, állatfestő, az utóbbi évek tárlataiban keltett érdekődést tehetsége iránt jól rajzolt és jellemzett lovaival. B. a kartali uradalomban tölti életének nagy részét.
2. B. Julia (güntherwitzi, G. Büttner J.), irónő, szül. Sajó-Vámoson, Borsodm. 1848 máj. 22-én. Atyja, B. József lovag, a Keglevich-család jószágigazgatója volt de korán elhalt, mire özvegye gyermekeivel Aranyos-Marótra költözött. Lina testvérével együtt már kiskorában könyveket és lapokat irt és illusztrált bábui számára; gondos nevelésben nőtt fel, egy heves idegláz után kezdett irni, s a nagy betegség és egy lelki veszteség miatt első munkái bánatos érzékenységgel vannak irva. Néhány év alatt kiépülve Tompa, Turgenyev, Lenau, Dickens Bret Harte, Thackeray, Twain Mark és mások munkáinak olvasásán és Lina testvérének vezetése mellett fejlődött tehetsége. 1873 óta szerepel neve a magy. szépirodalmi lapokban, melyekbe elbeszéléseket, rajzokat és tárcákat irt, eleintén érzelmes, később humoros nemben; legszivesebben humoros elbeszéléseket irt. Önállóan Örvény a révben c. regénye jelent meg (B.pest 1885), mely különben első munkája. A rózsákról irt cikkeivel s a Rózsák könyvével (12 szinezett rózsaképpel, Budapest 1886) sokat tett a rózsák szeretetének terjesztésére. Mint iró, nem termékeny, de szép előadásával s finom hangulataival jelentékeny népszerüségre tett szert.
3. B. Lina (B. Büttner L..), Benedek Aladárné. B. Julia testvére irónő, szül. Sajóvámoson, Borsod vármegyében 1846 dec. 9. Regélő kedve már kora gyermekségében feltünő mértékben nyilatkozott; angol és orosz irók olvasásán fejlődött tehetségével az irói pályára lépvén, 1870 óta különböző szépirodalmi lapjainkba sok elbeszélést, rajzot és divattudósítást irt; 1874. nőül ment Benedek Aladár költőhöz s vele a fővárosban telepedett le, de hosszas sulyos betegsége miatt édesanyjához Aranyos-Marótra hazamenni kényszerült, hol Julia testvérével jelenleg is lakik. Szépirodalmi munkásságának nagy része az ifjusági irodalomra esik. Szeret a gyermekeknek irni s érdekes, vidám történeteivel szeretetre és munkára tanítni őket. Ifjusági regényei: Stella; Bogdán Erzsike; Testvérek vagyunk, melyekhez pár kötetnyi rövidebb elbeszélés járul. Jeles elbeszéléseket és rajzokat irt a felnőtt közönség számára is, Egy asszony gondolatai cimmel pedig aforizmákat közölt a lapokban. Munkái nagyrészt összegyüjtetlenek. Önállóan megjelent munkái: A. rút kis leány története, elbeszélés. Én édesem, rajz (Bpest 1879); A szerelmes szerkesztőség .Fordított Carmen Sylvától (Egy ima) és Sacher Masochtól (A hitelezők). B. egyike jelesebb irónőinknek, apró rajzai költői hangulatukkal és dallamos előadásukkal válnak ki, erkölcsi és esztétikai érzéke mindig biztos és élénk.

Forrás: A Pallas nagy lexikona