Az antimon kénnel két végyületet képez, az antimon triszulfidot Sb2S3 és az antimon pentaszulfidet Sb2S5. Anlimontriszulfid a természetben kristályosan mint antimonit (l. o.) fordul elő. Mesterséges uton atimonnak kénnel való összeolvasztása utján készülhet. Az antimon triklorid oldatába kénhidrogén gázt vezetve narancsvörösszinü csapadék alakjában, alaktalan antimon-triszulfid válik le; e csapadék még vizet tartalmaz, de azt 200° fölé hevítve elveszti s egyuttal megfeketedik. Az antímontriszulfid vizben nem oldódik, de a lúgok oldják; így szulfobázisban oldva szulfoantimonossavsó keletkezik. Tömény sósav kénhidrogén fejlődése közben feloldja. Gyógyszerül is használják (különösen állatoknál) stibium sulfuratum nigrum néven. A szintén gyógyszerül használatos stibium sulfuratum rubrum vagy kermes minerale; antimon triszulfid és antimontrioxidból áll. A. pentaszulfid a szulfoantimonsavsóknak savakkal való elbontásakor keletkezik. Leginkább a szulfoantimonsavas nátriumot (Na3SbS4.9H2O, Schlippe-fé1e só) használják, amelynek vizes oldatához híg kénsavat elegyítenek; a leváló csapadékot kimosás után megszárítják. Narancsvörös színü, vizben oldhatatlan por, melyet erős lugok feloldanak. Tömény sósav elbontja, kén leválása és kénhidrogén fejlődése közben, trikloriddá alakítja. A gyógyszertárakban Stibium sulfuratum aurantiacum néven tartják.
Forrás: A Pallas nagy lexikona
Antimon szulfidjai
