Bruni

Leonardo, kiváló olasz humanista, szül. Arezzóban 1369. (amiért is gyakrabban csak mint Leonardo Aretinot említik), megh. 1444 márc. 9. Eleinte jogot tanult Firenzében, de midőn 1396. Chrysolorás Manuél görög tudós az ottani egyetemen a görög nyelvet és irodalmat kezdte tanítani, ő is egész lelkesedéssel vetette magát ezek tanulmányozására. 1405. pápai titkár lett, 1410. pedig Firenze kancellárja. Már a következő évben ismét Rómába tért vissza, elment XXIII. Jánossal a konstanzi zsinatra, azután pedig ujra Firenzében telepedett meg, hogy megirja a köztársaság történetét. 1427. ismét kancellár lett s az is maradt egész haláláig. B. a humanisztikus műveltség emeléséhez főkép görög klasszikusoknak latinra fordítása által járult: sokat fordított Aristotelésből, Platónból, Plutarchosból, Démosthenésből, Xenophónból. Kompilált néhány ókori történeti tárgyu művet is, igy: Commentarii Rerum Grcaecarum; De Bello Punico; De Bello Italico adversus Gothos. E nembeli legjelentősebb munkája azonban a már említett Firenze története (Historiarum Florentinarum libri XII), mely a II. Frigyes császár halálától 1402-ig terjedő korszakot öleli fel és némely eleven leirás mellett már oknyomozásra való törekvést is mutat. Irt számos epistolát, néhány kisebb értekezést és egy latin vigjátékot is (Polissena), mely bár vele merőben Plautust utánozza, mégis számos korfestő részletet is tartalmaz. Hogy ezenfelül plagiátor is volt, nevezetesen, hogy Calanus Attikáját szóról-szóra lemásolta, azt bebizonyította Ballagi Aladár Irodalomtörténeti Közl. 1891. (E megjegyzés tévedésből Aretino Péterhez is csatolva van. L. Nagy Lex. II. köt. 82. 1.) Végül olasz nyelven Dante és Petrarca életrajzait bocsátotta közre.

Forrás: A Pallas nagy lexikona