Békafű

(növ.), a. m. Ranunculus L.; l. Boglárka.

Forrás: A Pallas nagy lexikona

Békalen

l. Gyujtoványfű


Forrás: A Pallas nagy lexikona

Békahal

(állat), 1. Lophius piscatorius L., a tüskeparás halak (Acanthopteri) alrendjébe tartozó csontoshal; feje széles, lapos, tüskés; szája nagy, számos, befeléhajló, mozgékony foggal fegyverzett. Hátuszója hat sugaru, de a három első tapogatóvá módosult s a fejen ül. 1,25 m. hosszura is megnő, fölül barna, alul fehér. Az európai tengerekben gyakori. 2. Békahal v. Ebihal, a kákaféléknek kis halhoz hasonló, nagy fejü, lábnélküli, hosszu evezőfarkkal biró, kopoltyukkal lélekző lárvái. L. Békák.

Forrás: A Pallas nagy lexikona

Békadaganat

(Ranula), a nyelv alatt, a száj fenekén képződött, többnyire gömbalaku vagy hurkaszerü vékony falzatu tömlő melyben higabb vagy sűrübb, kevéssé zavaros, halvány sárga, nyulós, a tojásfehérjéhez hasonló folyadék van. A nyelv alatt levő apró nyálkamirigyek kivezető csövének kóros kitágulásából származik; kezdetben mig kicsiny, fájdalmat nem okoz, de gyorsan növekszik s akkor a nyelv mozgásait, a nyelést, beszélést zavarja, sőt túlnagyra nőve, a nyelvet félretolhatja helyéből, s az áll mögött a nyakon kidudorodva, láthatóvá lesz kivülről is. Gyógyítása a tömlő felhasításában és lassu összenövesztésében áll; legalaposabban a tömlő kiirtása szünteti meg.

Forrás: A Pallas nagy lexikona

Béka-erek

(art. et venae raninae s. profundae linguae), a nyelvet ellátó vérerek főágai, melyek a nyelv izmai között erős görbületekkel felfelé, azután a nyelv csucsáig haladnak, s a nyelvfék felett finom ágak útján a tulsó oldallakkal közlekednek. A vivőér a nyelvfék oldalán kékesen kiduzzad; belőle eresztettek a régiek veszett ebek áll megmartaknál vért (azért venae lyssae s. contra rabiem caninum volt a nevök).

Forrás: A Pallas nagy lexikona

Békaegérharc

l. Batrachomiomachia.

Forrás: A Pallas nagy lexikona

Békakorsó

(növ., békakorsócska, korsócskatű, bolonyik Diószegiéknél, Sium L.), az ernyősek vizi füve, mintegy 5 fajjal, mind a két földrész északi tájain s Afrika déli részén, hazánkban 2 fajjal (v. ö. Csermelybürök). A S latifolium L. (vizi paszternák) szára csöves, nagyon ágas; a vizből kint levő levele szárnyas és szélessallangu, a vizbe merült levele hajszálfinomságu sallangokra szabdalt. Gyökere és levele mérges s a tapasztalatlanok a salátatormával összetéveszthetik. A S. lancifolium M Bieb. Temes és Hunyad vármegyében terem. A S. Sisarumot L. Szerémségben Rumy szerint termesztik.

Forrás: A Pallas nagy lexikona

Békák

(állat, Ecaudata, Anura, Batrachia (l. a mellékelt képet), a gerinces állatok, kétéltüek (amphibia) osztályának egyik rendje. Testök rövid, zömök, s kifejlődötteké farkatlan, mindkét lábpáruk ki van fejlődve. Fejük törzsüktől nincs élesen elválva; szemeik nagyok s többnyire kiduzzadtak, alsó és felső szemhéjjal és pislogó hártyával (harmadik szemhéj) zárhatók; csak a délamerikai Pipának nincsenek szemhéjai; dobhártyájuk majd felületes elhelyezésü, majd a bőr alatt van elrejtve (p. tüzhasu béka). Felső és néha alsó állkapcsaik, valamint szájpadcsontjaik is apró, hátrafelé álló fogakkal fegyverzettek. Egyik alrendjük (Aglossa) képviselői nyelvetlenek, a másik alrendet (Phaneroglossa) ellenben jól kifejlődött nyelv jellemzi; ez utóbbiak nyelve elől van az alsó állkapocshoz nőve s hátrafelé álló lebenyt alkot, amely a szájból kifordítható s evvel kapdossák el a békák többnyire rovarokból álló táplálékukat. Lábaik erőteljesek, a hátsók hosszabbak mint a mellsők s ugrásra alkalmasak. Mellső lábaik négyujjuak; hüvelykjök el van satnyulva; hátsó lábaikon ellenben mind az öt ujjuk ki van fejlődve, sőt még egy hatodik ujjnak is megvan a csökevénye. Ujjaikat gyakran uszóhártya egyesíti. A maláji szigeteken élő «repülő» Rhacophorus Reinwartii Boie. hosszu ujjai között kifeszített uszóhártya e fákon élő békát, midőn nagy szökésekkel ágról-ágra ugrik, a leesésben akadályozza, lebegve tartja, úgyhogy mintegy repülni látszik. Bőrük csupasz s majd sima, majd kisebb-nagyobb szemölcsökkel van fedve (varas B.) s számos kisebb-nagyobb bőr - mirigyet rejt, amelyek a varas B.-nál, nyulós mérges váladékot szolgáltatnak; az utóbbiak különösen a test fültő táján levő kiemelkedésen vannak nagyobb csoportban (u. o. fültőmirigy.)
Belső vázukra különösen jellemző a csigolyák kis száma; mindössze 8-10 csigolyájuk van, melyek közül az utolsó (a kereszt - csigolya) több csigolya összeolvadásából képződött kardalaku csontfüggelékbe folytatódik. A himek a nőstényektől erősebb hangjokkal különböznek s a hang erősítésére gyakran külön zacskójuk van; ezenkivül a himek első lábaik hüvelyujjának helyén az egyes fajokra nagyon jellemző szarvnemü, kérges szemölcsöket (hüvelykpárna) viselnek; némely B. hímje a párzás idejében élénk szinekkel tünik ki; a mocsári B. (Rana arvalis Nils.) himje p. hamvas v. szennyes fehéres szürke alapszinét a párzás idején, rövid időre pompás égszin-kék szinüvé változtatja.
A B. petéiket, kevés kivétellel, vizbe rakják, v. zsinórban (p. varas békák), vagy lepényszerü kocsonyás tömegben (p. vizi B.). A B. teljes fejlettségök eléréseig lényeges átalakuláson mennek át. Álcáik, az u. n. ebihalak, oldalról összenyomott hosszu farkat viselnek s kezdetben lábatlanok.
[ÁBRA] 1. ÁBRA
[ÁBRA] 2. ÁBRA
[ÁBRA] 3. ÁBRA.
[ÁBRA] 4. ÁBRA.
[ÁBRA] 5. ÁBRA.
[ÁBRA] 6. ÁBRA.
[ÁBRA] 1-6. ÁBRA. A VIZI VARASBÉKA ÁTALAKULÁSA.
Nyaktájukon három faalakulag elágazó kopoltyu sarjadzik, amelyek mögött egy-egy kis nyilás vezet kivülről a garatba. Ezek az első külső kopoltyuk azonban a fejlődés menetében csakhamar elenyésznek s helyettök fésüalaku belső kopoltyuk fejlődnek; majd elenyésznek a belső kopoltyuk is s a kopoltyurések is elzáródnak; aközben pedig megindul a tüdőknek kifejlődése. A végtagok közül először a hátulsók fejlődnek ki, s csak ha ezek már meglehetős nagyságát értek el, sarjadzanak a mellsők. A végtagok kifejlődésével a fark kezd elsatnyulni, egyre kisebbedik, mig végre egészen eltünik. Magától érthető, hogy a fejlődő B. külsején észlelhető változásokkal belső szervezeti változások is lépést tartanak, amelyek közül leglényegesebb a tüdők kifejlődése, a vérkeringés rendszerében fellépő jelentékeny változások s a kezdetben igen hosszu bélcsatornának jelentékeny megrövidülése. A nyugat-európai szülész-B. (Alites obstetricans Wagl.) himje a nősténytől lerakott petezsinórt hátsó lábaira gombolyítja, 8-12 napra elássa magát s csak azután keresi fel a vizet, hogy a petéket, amelyekből az álcák azonnal kibujnak, a vizbe juttassa. A Pipa americana Laur. nősténye petéit a hátán a költés ideje alatt mindegyik pete számára külön képződő bőrzacskókban költi ki; a perui Nototrema marsupiatum Günth. nőstényének hátán az alfal felett nyiló tágas zacskója van, amelyben petéit kikölti; a chilei Rhinoderma Darwinii Bibr. el Dum. himje költi ki a petéket, még pedig hangzacskóiban. A nyugatindiai Hylodes martinicensis Tsch. aránylag nagy petéit 20-30-ával nyálkás anyagba burkolva szárazföldi növények leveleire ragasztja s 10-12 nap alatt kifejlődő fiatalai egész fejlődésöket a peteburkon belül élik át s azt rövid farkacskával ellátott kifejlődött B. alakjában hagyják el.
[ÁBRA] LEVELI BÉKA (HYLA ARBOREA).
[ÁBRA] KERESZTES BÉKA (BUFOCALAMITA).
[ÁBRA] BŐGŐ BÉKA. (RANA MUGIENS)
[ÁBRA] (ALYTES OBSTETRICANS). TERM. NAGYS.
[ÁBRA] TÁSKÁS BÉKA (NOTOTREMA MARSUPIATUM).
[ÁBRA] TŰZHASU BÉKA (BOMBINATOR IGNEUS).
[ÁBRA] (PIPA AMERICANA)
A B. vizben és szárazon élnek; némelyek életök legnagyobb részét vizben töltik (p. vizi B., tüzhasu B.), mások a szárazföldön (p. varas B.), vagy bokrokon s fákon (p. leveli B.) élnek s csak petéik lerakására keresik fel a vizet. A mérsékelt égöv alatt élő B. a telet földalatt v. a vizek fenekén iszapba ásva alusszák át. A B. általában nagyon szivós életüek s igen hosszu ideig koplalhatnak; az azonban, hogy véletlenül elnyelt petékből az ember belében is kifejlődhetnek s hogy kövek belsejében századokig élhetnek, mesék közé tartozik. A B. tápláléka rovarokból s egyéb izeltlábuakból, csigákból meg földi gilisztákból áll, csak a délamerikai óriási termetü Ceratophrys-ok, amelyek 15-20 cm. hosszuságot érnek el, falnak fel egereket, kisebb madarakat, alkalom adtán csirkéket. A mi B.-ink, mint a kártékony rovarok pusztítói, általában a hasznos állatok közé tartoznak s védelmet, nem pedig üldözést érdemelnek. A vizi békák combjai izletes és egészséges ételt adnak asztalainkra s megbecsülhetetlen az a haszon, amelyet a B., mint a fiziologiai laboratóriumok kisérleti tárgyai, a tudománynak nyujtanak.
A B. a zord sarki égalj kivételével az egész földön el vannak terjedve, legnagyobb fajszámmal a térítők között. Nemeik számát 138-ra, fajaikét 800-ra lehet becsülni, amelyek két alrenden (1. Phaneraglossa, nyelvesek, 2. Aglossa, nyelvtelenek) belül több családra oszlanak. Hazánk B.-i mind a nyelves B. alrendjének négy családjába tartoznak s a következők: 1. család Ranidoe, vizi B., Rana esculensa L., zöld yizi, kecske vagy katona B.; ennek nagy termetü, kerek fekete pettyekkel tarkázott déleurópei varietása, a R. ridibunda Pall. is honos hazánkban; R. fusca Rös., gyepi B.; R. arvalis Nilss., mocsári B.; R. agilis Thomas, erdei B.; 2. család Pelobatidoe, vizi varas B.-ák, Pelobates fuscus Wagl., vizi varas B.; Bombinatur igneus Laur., közönséges tüzhasu B.; B. pachypus Bonap. vastaglábu s ürhasu B. 3. csal. Bufonidoe, földi varas B., Bufo vulgaris Laur., közönséges v. barna varas B., B. variabilis Pall., tarka vagy zöld varas B. 4. család Hylidoe, Hyla arborea L., leveli vagy zöld B.

Forrás: A Pallas nagy lexikona

Békakanál

(növ.), l. Hidőrfű.

Forrás: A Pallas nagy lexikona

Békabuzogány

(növ.), Sparganium Tourn., vizi buzogányka, buzgánika botikós sás, vizi tövisdísznó, baka) a róla nevezett család (Sparganiaceoe) egyetlen génusza, 6 fajjal, mind a két világrész mérsékelt és hideg tájain, vizek partján és vizek árkában, hazánkban 3 fajjal. V. ö. Dietz S., A Sparganium Tourn. és Typha Tourn. virág és termés fejlődése. Értekezések a természettudományok köréből (17. köt. 2. sz. 1887).

Forrás: A Pallas nagy lexikona