bél bél fn
1. Ereszti a belet: disznóöléskor a bélbe langyos vizet önt, hogy kimossa. Beled bont: <vágóhídon> a levágott állat beleit felhasználás céljából szétszedi. Megy a bele: hasmenése van. Aláment a béle: beszart. Felfordul a bele: erős undor fogja el. Majt kihánnya a belit: ua. Maj kiszakad a bele: erőlködik, nagy terhet cipel.
2. A vászon keresztszála.
3. <Gubacsapóknál:> olyan gyapjúfonal, melyet szövéskor a motollára tekerve löknek át a mellékszálai között, és a bordával rávernek.
4. Bélnek való: a gyapjúnak az a kiválogatott része, amelyből a belet fonták.
5. <Rézművesmesterségben:> az öntőhomok ürege. Sz: Ety szál bélű: vékony ember. Ö: dióbél, juhbél, mogyoróbél.
Forrás:
