Amphiaráos

híres görög hérosz és jós, Oiklés és Hypermnéstra fia, Alkmaión (l. o.) és Amphilochos (l. o.) apja, ki részt vett a kalydóni vadászaton, az argonauták menetén s végre a Téba ellen vívott harcban. Utóbbira neje kényszerítette, kit Polyneikés (l. o.) Harmónia aranyékével vesztegetett meg. A. ugyanis megigérte Adrástosnak esküvel, hogy mindenben a felesége, Eriphylé Adrástos testvére határozatainak aláveti magát. Igy elment Téba ellen is, jóllehet előre tudta, hogy ott vesztét leli. Mint a Téba ellen indult hét harcosnak vezére szerencsétlenül küzdvén s Periklymenos elől menekülvén, hirtelen fogatjával és kocsisával együtt a Zeus villámától meghasadt földbe sülyedt el. Mint jövendőlátó, álomfejtő hérosznak jóshelye volt Tébában, melyet azonban korán az óróposzinak hite feledtetett el. Különben Beócián kivül egész Görögországban honosodott meg tisztelete. Athénben szobra volt. A név jelentése: pap.

Forrás: A Pallas nagy lexikona