Analogizmus

(gör.), következtetés analogiából, v. bizonyítás analogia (hasonlóság) alapján, amidőn nem, mint a szillogizmusban, valamely általános tételből indulunk ki (minden ember halandó) s ebből következtetünk egy második tétel közvetítésével (Péter ember) egy kevésbbé általános tétel igazságára (Péter halandó), hanem amidőn részlegesből más részlegesre következtetünk, p. A földön, mely a nap körül keringő, tengelyforgással, légkörrel változó időszakokkal stb. biró bolygó, van szerves élet; a Mars csillagon, amely az említett pontokban megegyezik a földdel, ugyancsak lesz szerves élet. Tehát mert a Mars sok pontban megegyezik a földdel, abból analogia szerint azt következtetjük, hogy a szerves élet tekintetében is megegyezik vele. Látnivaló, hogy ez az eljárás először induktiv, megállapítván azt az általános tételt, hogy milyen égi testeken lehet szerves élet, azután deduktiv, ezt az általános tételt alkalmazván a Marsra is. E következtetés ereje azon fordul meg, hogy van-e törvényes összefüggés ama mozzanatok közt, melyeket a következtetésben egybekapcsoltunk (a szerves élet s a többi említett pontok közt), s vajjon nem következtetünk-e olyan momentumokból, melyek csak véletlenül kerültek egymáshoz, de egymáshoz, nem tartoznak v. pedig, mint a mi esetünkben, még nem elegendők a jelenség magyarázatára. A levegő a Marson még nem bizonyítja, hogy szerves csirák is vele járnak. Azért az analogia bizonyítása nem kényszerítő erejü, gyakran megsejteti velünk az igazságot, máskor tévedésbe ránt.

Forrás: A Pallas nagy lexikona