Árapály

(tengerjárás, aestus maris, ném. Gezeiten, franc. marées, ang. tides), a tenger vizének periodikus emelkedése (áradat v. dagály) és sülyedése (apály), melyet a Hold és Nap vonzásának befolyása okoz. A Hold v. Nap vonzása bolygónk felszinének feléje fordított helyére természetszerüen erősebb, mint annak középpontjára, leggyengébb pedig a felszínnek az égi testtől elfordított helyére, úgy hogy a vonzó erő különbsége középpont és felszín között mindkét esetben a nehézség kisebbítésére törekszik. Ennek folytán a Föld vizzel borított felszínének az égi test felé fordított fele középen, valamint a tőle elfordított fél középen megárad s ezzel kapcsolatban eme két felének szélein megapad. Míg tehát az égi test egyszer elvégzi látszólagos utját a Föld körül (mire a Napnak 24 óra középidő, a Holdnak pedig átlag 24 óra 50 p. kell), a Föld felszínének minden helyén kétszer áll be a víz tükrének emelkedése s ugyanannyiszor sülyedése. A két égitest külön-külön okozta Á.-a egymást természetesen erősítheti v. gyöngítheti, aszerint, amint egyértelmüleg vagy egymás ellen működnek. Az előbbi eset beáll ujhold és holdtölte alkalmával, a második ellenben az első és utolsó negyedkor. A legnagyobb árhullámok, melyek így keletkeznek, a szökő ár, a legalacsonyabbak a gyönge ár. Az Á. magasságának, de egyszersmind idejének is, eme havonta kétszer ismétlődő változása a félhavi egyenetlenség nevét viseli. Ha a Nap és Hold az egyenlítőn kivül állanak, akkor a legnagyobb dagályu két pont az egyenlítő különböző oldalaira esik, tehát egy szélességi kör bármely pontja a Föld forgása következtében egy nap alatt két különböző magasságu áradatot kap, mit az Á. napi egyenetlenségének szokás nevezni. Az egyik hullám egészen ki is maradhat, ekkor egy napos árhullám áll be. A félhavi egyenetlenség eszerint a Hold fázisaitól, a napi egyenetlenség a Hold és Nap deklinációjától függ, végre egy harmadikat: a félévi egyenetlenséget, a Földnek a Nap körül való keringése okozza. A Hold és Nap okozta árhullám aránya abban az esetben, ha a Föld egész felületét viz borítaná, a. következőkép volna kiszámítható: az égi test, vonzása arányos lévén M tömegével és visszásan. arányos középpontjának R távolsága négyzetével, a Földön a tömegegységre f×M/R2 erőt gyakorol, hol az f arányossági tényező a tömegegységnek a tőle a távolság egységében álló tömegegységre gyakorolt erejét jelenti. Ha ez a Föld középpontjára nézve a vonzás erejének értéke, akkor a. Föld felszinének az égi testhez legközelebb és a tőle legtávolabb helyeire nézve:f×M/(R+r)2, hol a Föld sugarát jelenti. Ugyanez a kifejezés közelítőleg így is irható fel: f×M/R2=f×2Mr/R3, hol az első tag a középpontra ható erő lévén, a második tag adja az árapályt létesítő erőt. Egy más m tömegü és r távolságban levő égi test számára ez az erő épp ugy f×2mr/r3, s ennélfogva a két erőnek, tehát egyszersmind az árhullámok magasságának, viszonya:Mr3/mR2. A Föld tömegét 1-nek, a. Napét 324479-nek, a Holdét 1/81-nek véve, a Nap távolságát pedig 387-szer akkorának véve mint a Holdét, a Nap és Hold hullámjainak viszonya 324479×81/3873 = 1:2,2. A Nap árhulláma tehát fele akkora sincs, mint a Holdé. A szökő ár és gyönge ár viszonya épp ugy számítható, s eszerint elméletileg (2,2 + 1): (2,2 1) = 3,2: 1,2.
Korántsem várható, hogy a Földön, melynek vizeit szaggatott partok határolják, az A. tüneménye ez egyszerü elméletnek, mely az egész Földet egyenletesen vizzel borítottnak képzelte, tényleg teljesen megfeleljen. Valóban a Föld különböző helyein észlelt Á. jelenségek táblázatos összeállítása oly rendkivüli különbségeket tüntet fel, hogy a partképződés és a mélységi viszonyok komplikált befolyását láthatjuk ugyan, de a dolog lényegébe behatolni még képtelenek vagyunk. Pedig az Á. magasságának és idejének ismerete a szárazföldi partok mentén és a kikötőkben a hajózásra nézve igen fontos lévén, már rég megkisérlették e két elemnek bármely hely számára előre való kiszámításának módját megtalálni. Különösen nehéz a magasság előre való meghatározása, melynél tudni kell úgy a szökő, mint a gyönge ár alkalmával a legmagasabb és a legalacsonyabb vizállás közt való (magas viz, alacsony viz) különbséget, az ú. n. árkülönbséget, v. legalább ennek közepes értékét, amire azonban csak bizonytalan adataink vannak.
A dagály idejének meghatározására ama körülmény adott útmutatást, hogy az Atlanti oceán partjain és különösen Európában a Hold fázisainak befolyása az Á. jelenségeire a többi közreműködő elem mellett messze túlnyomó. Az uj vagy telehold delelése és a rákövetkező magas víz közt levő időkülönbség adja az illető hely áridejét (kikötői időszak, Hafenzeit, établissement, etablishment v. tide-hour, stabilimento), ez tehát azonos azzal az idővel, amelyen e két nap délutánján az áradat beáll. Más. napok számára azután a magas viz ideje a Hold delelési idejének és az áridőnek összegével egyenlő, mely azonban az idő félhavi egyenetlensége miatt még némi javításra szorul, mire a következő, különböző helyeken tett nagyszámu megfigyelésekből levezetett táblázat szolgálhat:
Hold delelési ideje
1
2
3
4
5
6
óra

Félhavi egyenetlenség
-13
-28
-43
-55
-63
-63
perc

Hold delelési ideje
7
8
9
10
11

óra

Félhavi egyenetlenség
-44
-15
+9
+16
+11

perc

E javítás azonban, mely szigoruan véve még helyről-helyre változik, nem nyujt oly pontos eredményt, hogy mindenkor érdemes volna vele a számítást komplikálni, hanem rendesen helyette egyszerüen a javított áridővel számítanak, vagyis a Hold delelése és a magas viz beállta közt levő időköznek az egész hónapi megfigyelésekből levezetett közepes értékével.
Az Á. jelenségeibe legtöbb betekintést nyujtanak az izoráhiák (cotidal lines, homopleroták), melyeknek rajzolását Whewell kezdeményezte. Ezek a vonalak az egyenlő áridejü helyeket kötik egymással össze, s különösen a brit szigetek környékére nézve vannak nagy gonddal meghatározva, hol óráról-órára megadják az ár tarajának helyét és alakját. Igen pontosan engedik követni az árhullámot az angol csatornától, hol taraja négy órával a Hold delelése után áthalad, a Doveri-szorosig, hol 19 órával később az Északi tengerből jövő hullámmal találkozik. Az izoráhiák a tenger legkivájtabb völgyei fölött mindenütt kidomborodnak, mert ott az árhullám sebesen halad előre, ellenben a sekélységek, zátony ok és partok közelében a hullám lassítja járását.
Az árkülönbségre nézve bámulatos változatosság észlelhető. Vannak helyek, hol az árapály alig érezhető, másutt megint valóságos özönviz, roppant területeket árasztva el, melyek az apály idején megint felmerülnek.
Az európai partok mentén a legnagyobb árkülönbség a bristoli csatornában észlelhető. Bristolban (Cumberland Dock) az árkülönbség 9,6 m., Tortishead mellett éppen 12,2 m. Épp oly nevezetes az árkülönbség a szt.-málói öbölben (szökő ár Szt.:Málóban 10,7, Cancaleban 11,3 m.). A legmagasabb árhullámokat találjuk az új-skóciai Fundyöbölben 15,4 m.-nyi magasságban és Patagonia keleti partjain (Puerto Gallegos 14,0, Santa Cruz folyam 12,2, Magelhaes-szoros bejárata 13,4 m.). Az Atlanti oceánon kivül is találkozunk tetemes magasságu árhullámokkal, melyek az előindiai Cambay-öbölben 9,1, az ausztráliai északnyugati parton fekvő Hannover-öbölben 11,6, a koreai Salee folyamban 11,3 m.-ig emelkednek. Ezzel szemben a nyilt oceán szabadon fekvő szigetein az árhullám mindenütt aránylag csekély, és ritka esetekben éri el vagy haladja túl a 2 m: t.
Teljesen vagy részben elzárt vizmedencék Á.-a azt bizonyítja, hogy ez egészen lokálisan, önállóan is fejlődhetik, és oka nem keresendő, miként azt régebben feltették, a Déli oceánban. Igy a Michigan-tó Á: a igen figyelemre méltó; Chicagónál az árkülönbség szökő ár idején 73 mm., gyenge árnál 37 mm., Milwaukee-nál 27 illetőleg 10 mm. A Nap és Hold árjainak viszonya az utóbbi helyen 1: 2,19. Az áridő 1/2-1 óra.
A Földközi tengerben az Á. helyenkint 1 m.-t tesz ki. Az Adriai tengerben az árhullám Korfutól Triesztig 5 cm: ről 60 cm.-re nő s ez uton 5 óránál többel elkésik.
Mikor az árhullám egy folyamnak tölcsértorkolatába behatol s ott a fenékhátak késleltetik, a partok pedig összeszorítják, akkor ott a viztömeg felduzzad. Igy keletkezik a csapó árhullám, melynek angolul bore, franciául mascaret a neve, így hiván e tüneményt a hugliilletőleg gironde-melléki lakók. Némely folyam torkolatában a csapó árhullám roppant méreteket ölt, ilyenek az Amazon, a Hugli, a Szajna. az Elba és a Vézer torkolatai. Lentz leirása szerint (Flut und Ebbe und die Wirkungen des Windes auf den Meeresspiegel, Hamburg, 1879) e tünemény a bristoli csatornában a következőleg megy végbe: «A szökő ár magassága Lundy Island mellett 27 angol láb (8,23 m.) és Kingsroadig az Avon torkolata mellett szakadatlanul nő, amennyiben a hullám csucsa emelkedik, alapja sülyed. A hullám nagyságával együtt nő sebessége is, óránkint 36 egész 49 tengeri mértföldig. Severn Lodgenál az English Stones-ba ütközik a hullám, s további utjában is csak sekély, erős lejtésü folyót talál, melyben a hullámcsucs még folyton emelkedik, míg alapjának további sülyedése már meg van akadályozva, hanem lábpontja Sharpness mellett már 14, Newnham mellett már 28 lábbal (4,27 és 8,55 m.) fekszik magasabban mint Kingsroadnál. Az ár magassága Sharpnessig 29, Newnhamig 16 lábra (8,84 és 4,88 m.), terjedési sebessége előbb 21, most 9 tengeri mértföldre apadt. Ily hatalmas változásokat nem szenvedhet az árhullám anélkül, hogy mintegy kárt ne valljon. A folyam köves medencéjében nem találja meg a lábának képzésére szükséges vizmennyiséget, a hullám után nyomuló viz megelőzi az elsatnyult lábat, és gyengén emelkedő lejtő helyett 2-4 láb (0,60-1,22 m.) magasságu habzó viztömeggel kezdődik, mely Sharpnesstől Newnhamig és tovább folyamnak felfelé tombolva elsiet. Már messze távolságból hallani a közeledő bora dörgését, mely pillanatról pillanatra hatalmas vizesés dörejéig fokozódik; végiil fehér, az egész folyamot harántul átmetsző tömeg közeledését látni, s kevés szempillantás mulva az addig nyugodt viztükör tomboló tengerré változik. E perctől fogva nagy sebességgel árad a viz, kevés idő mulva a felfelé nyomuló bora lármája elvész a távolban, és az árapály további fejlődése rendes lefolyását kezdi».
Az árapály tudományos megvizsgálása különösen ujabb időben lendült meg, ugyanis számos helyen felállított önműködő ármérő (mareograf) adja a vizállás folytonos görbéjét, mely sir William Thomson utasításai szerint az ugynevezett harmonikus analizis alapján dolgozandó fel. Az ily módon feljegyzett vizmagassági ingadozások ugyanis különböző amplitudó és rezgési tartammal biró egyszerü rezgések szuperpoziciójából tehetők össze, melyek mindegyike az egyszerü ingalengés törvényének hódol. Minden rezgés a Hold vagy Nap mozgása egy elemének felel meg oly módon, hogy a keletkezett ár-oszcilláció tartama az elméletből következtetett apriorisztikus adat, mig a hozzátartozó amplitudót a megfigyelés szolgáltatja. Ha ugyanis h a viztükör magassága t időben, a0, a1 . . b1, p2 . . meghatározandó számadatok, és n2t, n2t, . . a Hold és Nap középóraszögeinek sokszorosaitól, az égi testek közép pályahosszuságaitól, felszálló csomóik és perigéum-hosszaiktól meg esetleges más, befolyásukat még éreztető szögektől függő argumentumok, akkor Thomson szerint h = a0 + a1 cos n1t + a2 cos n2t-+... + b1 sin n1t+ b2 sin n2t+ ... Ha valamely hely számára hosszabb tartamu észlelési sorozatból levezettük az itt feltüntetett a és b állandókat, akkor ez egyenlet bármely időben észlelt vagy észlelhető vizmagasság-előre való kiszámítására alkalmas. Sok hely számára ezek az állandók már is ismeretesek; a számításokat ugyancsak Thomson által szerkesztett harmonic analyzer, vagy a még tökéletesebb Roberts szerkesztette sidepredicter neve alatt ismeretes elmés műszer végzi; ez utóbbinak egy példánya a londoni Nautical Almanach office-ben is működik.
E számítások különösen ama következtetések által lettek érdekesek, melyeket belőlük a Föld belsejének szerkezetére levonni iparkodtak. Thomson V. ugyanis kimutatta, hogy a Földdel egyenlő térfogatu rugalmas golyó. legyen bár olyán kemény mint az acél v. üveg, az Á-nál fellépő erők hatása alatt periodikus alakváltozást szenved. Ha tehát a Föld belül valójában rugalmas anyagból áll akkor az oceán Á.-a csak a Föld szilárd részének és a rajta levő tengernek alakváltozása között való különbséget mutatja. Merev golyón ellenben az Á. jelenségei sokkal tökéletesebben tükröztetik a Hold és Nap mozgását. Most már az Á.-nál a rövid periodusu rezgéseket a tengerfenék egyenetlenségei miatt annyira zavarják a visszaverődés jelenségei, hogy a mondott vizsgálatokra nem alkalmasak. Azért a harmonikus analizissel oly nagyobb periodusu rezgések után kutattak, milyenek a Hold körülkeringésének v. a Földnek a Nap körül való keringésének megfelelő félhavi illetőleg félévi rezgések. De ilyenek létezését nem sikerült kétségtelenül kimutatni. Tehát a Föld felszine együtt emelkedik és sülyed a tengerrel s eszerint belseje nem merev. Meglehet ugyan, hogy az eddigi megfigyelések helyein sehol sem oly zavartalanok az Á. jelenségei, hogy a kérdés teljesen el volna dönthető.
Ugyancsak az Á.-lyal hozták kapcsolatba a Föld forgási sebességének csökkenését, vagyis a nap hosszának növekedését, mely ujabb és régibb csillagászati megfigyelések egybevetésénél kitünt. Az árhullám taraja a surlódás miatt azt Á.-t okozó égi test délköre mögött marad; tehát a meridián emez oldalán nagyobb tömeg van és a zavaró test ennek folytán ott erősebben működvén, a Föld forgása lassul. Ha a Föld alakváltozása jelentékeny, akkor e lassulás igen tetemes; még pedig a Föld még szembeszökőbben érezteti befolyását a Holdon, mint ez a magáét ő rajta. A Föld belsejének szerkezetére vonatkozó igen kedvező feltevések mellett kiszámították, hogy 56 millió év előtt a nap csak 6 óra 50 percig tartott, a Hold pedig 1 nap és 14 óra alatt kerülte meg egyszer a Földet, mihez most majdnem egy hónap kell.
A Földközi tenger csekély Á.-a nem igen ébresztette fel a régiek érdeklődését e tünemény iránt. De Hérodotos és a sziciliai Diodoros már megemlékeznek a Vörös tenger nagy és hatalmas dagályáról. Strabón a Charybdis szabályos emelkedését az Á.-nak tulajdonítja. Massiliai Pytheas (mint Plutarchos mondja) és Aristotelés az Á. okozójának a Holdat tartották, s ez utóbbi a Hold állásával való kapcsolatát is sejtette. Mikor a rómaiak hódításaikat az Atlanti oceánig, különösen pedig a csatornáig terjesztették, hol e jelenségek sokkal hatalmasabban nyilatkoznak, már inkább lőnek reájuk és okukra figyelmesek. Caesar a gall háboruról irt emlékiratában már azt is felemlíti. hogy holdtöltekor a dagály különösen erős s Plinius nemcsak a tünemény leirását nyujtja, hanem azt egészen határozottan a Hold és Nap vonzásá-. ból vezeti le. Az újkorban Galilei, Descartes. Wallis igen mesterkélt magyarázatait adták e tüneménynek s csak Keppler tulajdonítja megint a. Holdnak az Á. változását, de ő sem fektet eme megjegyzésére súlyt. Az Á. tudományos magyarázatának Newton vetette meg alapját, aki felismerte az Á.-nak s a gravitáció jelenségeinek kapcsolatát. Utána Halley, Bernoulli Dániel, Euler és Mac Laurin foglalkoztak az Á.-lyal. Különösen kitünt az Á. elméletének kifejtésénél Laplace. Századunkban Whewell, Lubbock, Airy, German és mások beható vizsgálatai jelentékenyen előmozdították az Á.-ra vonatkozó ismereteinket. Különösen fontosak azok az évi jelentések, melyeket a British Association for the advancement of science egyik, külön e célra alakult bizottsága bocsát közre.
Árapasztó csatorna
Célja az árviz magasságának csökkentése az által, hogy a viztömeg egy részét a folyóból kivévén, oldalt elvezeti vagy egy másik folyóba, vagy esetleg ugyanannak a folyónak egy alsóbb szakaszába. A mult század végén a hollandi mérnökök úgy akarták a Rajna alsó részén az árvizek pusztítását megszüntetni. hogy csatornák által összeköttetéseket létesítettek a különben is több ágra szakadt Rajna és a Meuse között, hogy egyik folyónak árvizei a másikba átömölhessenek. De a munkálatoknak nem lett meg a kivánt sikere s ezenkivül ez a módszer nagyon elősegítette az egyes, ágak beiszapolódását. Hazánkban a topoloveci A. a Béga árvizeinek egy részét a Temesbe volt hivatva átvezetni, de céljának nem igen felelt meg. Néhányan a Tiszánál is ajánlották egy Á. kiásását, mely a baloldali mellékfolyóknak vagy ezek egy részének fölösleges árvizeit volna hivatva a Dunába vezetni. E tervezgetések azonban úgy műszaki, mint pénzügyi szempontból kivihetetlenek voltak.
Árapatak
(Árpeták), kisközség Háromszékmegyének miklósvári jár., (1891) 1223 oláh- és magyarajku lak., postával, az Olt vize mellett, 5 ásványforrással, melyek rendkivül sok szénsavat tartalmaznak. 1848 nov. 29-én a székelyek itt győzelmet arattak.
Árapataky
Székely családnév, melyet Sepsi Akadás fia Benczencz ispán ivadékainak egyik ága viselt. Benczencz ispánnak ugyanis, ki 1252. IV. Bélától a Székföldet kapta adományba a sepsi székelyek és bánsági szászok szomszédságában, három fia volt, u. m.: István, Domokos a hidvégi Nemes család őse és Mikó, kitől a hidvégi és bodoki Mikó család származott. A legidősb fiunak Istvánnak, két fia maradt, Arapataky v. Arwapataky János 1349-1369 közt és István 1349 körül. István fia kálnoki Nemes Máté volt, kitől a kőrispataki Kálnoky család származott; maga István, ugylátszik az Árkosi nevet viselte, birtokait az egymás mellett fekvő Árkos, Kálnok és Kőrispatak képezvén, ha amint valószinü egy személy volt azon Arkwsi Istvánnal kinek unokái a XV. század elején árapataki birtokuk után az Árapataky nevet veszik föl s ivadékaik egy századon át viselik, midőn árapataki Geréb, s egy másik águk szemerjai Geréb név alatt kezdenek szerepelni. L. Geréb.
Arapiles
spanyolországi falu 7 km-re Salamancától, nevezetes. arról az ütközetről, melyet Wellington diadalmasan vivott ki 1812 jul. 22-én a Marmont vezette franciákon.
Arar
(Aravis), az ókorban a Rhodanus (Rhône) mellékfolyója; mai neve Saône.
Arara
Sittace Wagl. (állat), a papagályfélék ( Psittaci.) rendjében a hosszúfarkuak (Platycereidae) családjába tartozó Dél-Amerikában, Mexikóban s a nyugat-indiai szigeteken honos madárnem, mely nevét «a-ra-ra» szótagokat recsegve rikácsoló szavától nyerte. Csőre nagy, fogalaku kiszökelléssel: szemének környezete s arca csupasz; farka szárnyainál jóval hosszabb. Tollazata sárga és kékkel vagy zölddel és vörössel rikítóan tarkázott. Az A.-k a legnagyobb papagályok közé tartoznak s több fajuk (S. hyacinthina Wagl., S. coerulea Gm., S. miliaris Wagl., S. severa Wagl.) az állatseregletek és állatkertekben ritkán hiányzik.
Ararat
1. az Arasz körül elterülő termékeny sikság ősrégi., elnevezése, székhelye egy régi, a voltaképeni Örményországtól különvált birodalomnak, mely Ararat név alatt már az ó-testamentomban is említtetik. 2. Az Örmény-felföld legmagasabb hegytömege; e hegyet maguk az örmény lakók Maszisz, a szomszéd törökök Agri-Dagh (meredek hegy), a persák pedig Kuhi Nuh (Noé hegye) név alatt ismerik. Az ó-testamentom szerint Noé bárkája e hegyen kötött ki s az örmények n hegyet ma is szentnek tekintik. Az A. hegy csaknem teljesen elszigetelt vulkáni kúp, s az Arasznak e helyütt 877 m. magas sikságán 5400 m.-re emelkedik a tenger szine fölé. A kúpnak legfelsőbb 1400 méter magas része örök hóval és jégmezőkkel van borítva; az örmények teljesen megközelíthetetlennek és szellemek által megvédettnek tartják. Az örök hó határa a déli oldalon 3942 m., az északin 4179 m. Az A.-nak két csúcsa van, a Nagy- és a Kis-A. A kettőt, melyek egymástól 13 km.-nyire vannak, 2438 m. magasságban egy nyereg köti össze. A Kis-A. 4000 m. magas, nyáron hómentes és sokkal meredekebb, mint a Nagy-Ararat. A magasabb hegynek csúcsán kisebb emelkedése van, de csúcstölcsére nincs. A legnagyobb s valószinüleg legujabb történelem előtti lávafolyamok valamennyien a hóhatár alatt törtek ki. Az A-ot legelőször mászta s mérte meg 1829-ben a dorpáti természettudós Parrot F. 1840 óta a hegy alakja részben megváltozott a borzasztó földrengéssel egybekötött hegyomlás folytán, mely julius 2-án a hegytömeg nagy részét mozgásba hozta. Parrot után még többen is megmászták a hegyet, igy 1834 és 1843-ban Avtonomov, 1845. Wagner M. és Abich, 1850. Khodzko és Khanykov, 1856. Stuart Róbert, 1892 Ledereg.
Ararat
város a brit-ausztráliai Victoria gyarmat Ripon nevü grófságában, a Hopkins mellett, mintegy 4000 lakossal, két magas hegy között. Aranymezőin kívül úgy a város, mint az egész kerület híres termékenységéről és legelőiről. A. főhelye a vidék gabona-, gyapju- és fakereskedésének.
Arasz
(a régieknél Araxes, örm. Eras), Örményországnak főfolyója; a Törökországhoz tartozó Erzerum vilajetben ered két forrásból, melyek közül a déli, a Bingöl-Szu, a Bingöl-Dagh hegységben 2053 méter magasban ered, az északi, a Kaleh-Szu, Erzerum város közelében fakad. Az egyesülés után az Arasz a 620 m. magas Paszin kerületet szeli át keleti irányban, majd Oroszörményországba jut, Erivannál délkeletre, azután Észak-Keletre fordulva, jó darabon határt von Persia és Oroszország közt s az É. sz. 39° 55' alatt a Kurba ömlik, mely csak az egyesülés folytán válik nagyobb hajókra nézve is hajózhatóvá. Az A. főmellékfolyói balról: az Arpacsaj, jobbról: az Akcsaj és Karasza. Hóolvadáskor az A. rendkivül megárad, mi által a környező vidéket megtermékenyíti. Partján állott egykor Nagy-Örményország fővárosa Artaxata; hossza 1022 km.
Arasz
régi hosszmérték, a felnőtt férfi kifeszített fényérének terjedelmét értették alatta a kisujj hegyétől a hüvelykujj hegyéig.
Araszolók
(Araszoló hernyók. Araszoló pillék. t Geomeiridae, Phalaenidae (állat). A pikkelyes szárnyu rovaroknak (Lepidoptera) vagyis a pilléknek egyik legnagyobb családja. Az idetartozó pilléknek a törzshöz képest aránylag nagy és többnyire igen finom és vékony lemezü szárnyaik vannak; ezeket pihenés közben a legtöbb faj szétfeszíti, tehát már természettől fogva úgy tartja, mint ahogy a lepkéket mesterségesen szoktuk a gyüjtemények számára feszítőfák segítségével kifeszíteni. Csápjuk vagy serteforma, vagy fésüs. Szivószájuk a testhez képest kicsiny. Néhány fajnál a nőstény csonka szárnyu (Chematobia) vagy egészen szárnyatlan (Hibernia). Éjjel röpködnek, nappal árnyékos vagy sötét helyeken, falakon, épületeken, fákon, a növénylevelek alsó felén stb. pihennek. Többnyire kicsinyek, csak kevés olyan faj van köztük, melyeknek kifeszített szárnyvégeik 5-6 cm.-nyire vannak egymástól. Igen jellemző erre a családra nézve a hernyók tovamozgása. Ezeknek t. i. csak 5 pár lábuk van (a többi pillecsaládnál jobbára 8 a lábpárok száma), és mivel a herxlyótest középső ízein egészen hiányzanak a lábak, ennélfogva az araszoló hernyók úgy mozognak, hogy a mellső három pár lábbal megfogódzanak s azután testük végét egészen a mellső lábak közelébe huzzák, miközben a test középső része ivalakulag fölemelkedik a levegőbe; a hernyó ilyen helyzetében némileg a patkó alakjához hasonlít. Ilyen módon mászva tovább, azokra a mozdulatokra emlékeztetnek, melyeket kezünkkel végezünk mikor azt akarjuk megmérni, hány arasz valamely tárgy kiterjedése? Innen kapták nevöket: «araszolók». Némelyik fajnak a hernyója pihenés közben csak hátulsó lábaival, tehát testének hátulsó végével fogódzik meg tartózkodó helyén, testének nagyobb részét ellenben mereven kinyujtja a levegőbe; és mivel sok fajnak a szine a fakéregéhez hasonló, a laikus szem igen könnyen elálló ágacskáknak tartja őket. A csalódás még tökéletesebb lesz az által, hogy a hernyóbőr felülete egyenetlen, ráncos, ripacsos, mint a fakéreg (p. az Urapteryx, Boarmia, Ennomos nevü nemeknél). Az A. hernyóknak életmódja nem nagyon különbözik egymástól. A leveles növények lombjából vagy a zuzmókból táplálkoznak, s többnyire el vannak rejtőzködve, de olyan fajokat, melyek hernyóállapotban a föld alatt v. vizben, vagy a növények törzsének belsejében élnek, ebben a családban nem találunk. Ha azt a fát vagy bokrot, melyen az araszoló hernyó van, megrázzuk, akkor a száján keresztül bocsátott fonal segítségével bocsátkozik le. Csupán Európában 100-nál több nemet ismerünk ebből a családból, s ezek közt az Acidalia-, Cidariaés Eupithecia-nemek mindegyikében 100-nál több faj van.
Az araszolók családjában néhány nagyon káros faj van, melyeket az alábbiakban ismertetünk. 1. Hibernia defoliaria L. A hím kifeszített szárnyakkal 4-4,5 cm. széles; a nőstény szárnyatlan. A hím felső szárnya sárgás; a szárnyak tövének közelében, valamint külső szélük felé egy-egy hullámos barna sáv húzódik keresztül; a kettő között a külső sáv közelében sötét pont van. Az alsó szárnyak világosabbak. A kifejlődött pille késő ősszel, október és novemberben jelenik meg. A szárnyatlan nőstény a fák törzsén mászik fölfelé és petéit (vagy 400-at) a farügyekre rakja le. A petékből áprilisban kikelő hernyók a kihajtó rügyekből táplálkoznak és ez által némely vidéken nagy károkat okozhatnak. A hernyók szine világossárga; hát-oldalukon széles barna sáv huzódik végig. Az erdei fák közül különösen a bükköt, tölgyet és nyírfát támadják meg, a kertekben pedig a gyümölcsfakat. A hernyók kártételei még nyár elején is tartanak s julius elején a földben bábozódnak be. Ennek a fajnak életmódja nagyon hasonlít a következő fajéhoz s az ellene való védekezés is ott van leirva. A Hibernia-nem többi faja közül a H. aurantiaria Hübn., a H. marginaria Bkh. (progemmaria Hbn.) és a H. leucophaenia Schiff. tölgyeken és nyírfákon él. 2. Cheimatobia brumata L. Az előbbinél kisebb faj. A hímnek egyik szárnyvége a másiktól (kifeszítve) körülbelül 3 cm.-nyire van. Felső szárnya vöröses szürke, több vékony, hullámos keresztsávval. Az alsó szárnyak világosabbak, sávok nélkül. A szürke nősténynek csak csonka, néhány milliméter hosszuságu szárnyai vannak, úgy hogy a felületesen tekintő szem egészen szárnyatlannak látja. Repülni tehát nem tud, hanem éppen úgy, mint az előbbi faj fölmászik a fák törzsökén a peték lerakása végett. Életmódja általában igen hasonlít az előbbi fajéhoz azért itt csak a különbségekről szólunk. A nőstény kevesebb petét tojik, mint az előbbi (vagy harmadfélszázat). A hernyók szine zöld, háti oldalukon hosszant egy sötétébb és mellette, oldalain több világos, fehéres vonallal: feje fényes, barna. Nem szeret szabadon élni, mint az előbbi faj, hanem fonalakkal összeköti a leveleket és a rügypikkelyeket s ezek közt rejtőzködik. A pille novemberben és decemberben jelenik meg, tehát még későbben, mint a Hibernia. A Ch. brumata különösen Európa északi vidékein mutatkozik legnagyobb tömegben, és ahol elszaporodik, valóságos átka a gyümölcstermelésnek. Nemcsak a rügyeket, a fiatal lombot és a termést semmisíti meg, hanem több évi tömeges megjelenésével a fákat is megöli. Az erdőkben majdnem minden lombos fát és bokrot, a kertekben mindenféle gyümölcsfát megtámad; még a diófák sem mentek tőle.
Védekezés. A H. defoliaria és a Ch. brumata ellen való védekezés a repülni nem tudó nőstények ellen irányul, és pedig olyan módon, hogy ősszel a fákra törekvő tojókat ragadós, enyves papiros-gyürük alkalmazásával fogdossák meg. Az e célra használt anyagot többféle módon állítják elő és a kereskedésben hernyóenyv, brumata-enyv néven árulják. A jó hernyóenyvnek sokáig ragadósnak kell maradnia, hogy ne kelljen minduntalan megujítani. Nem közvetetlenül a fára kenjük, hanem a fa törzsökére erős papirost kötve (p. olyant, minőbe a cukorsüvegek vannak csomagolva), mázoljuk be a hernyóenyvvel. Természetes, hogy a papirosgyűrü alatt nem szabad házagnak lenni, melyen át a szárnyatlan pillék följuthatnának a fa felsőbb részeihez, s ez okból a kérget a kötés helyén lehetőleg simára kell egyengetni és a másképen ki nem egyenlíthető mélyedéseket agyaggal kitölteni. Nem ritka az oly eset, hogy egy-egy gyümölcsfán 400-500 pille is beleragad az enyvbe. Időnkint meg kell nézni a fákat, mert néha annyi pille fogódik meg, hogy az enyves gyűrüt egészen elborítják és rajtuk, mint hidon keresztül átmászhatik a többi. Ilyen esetekben jó, ha két gyűrüt alkalmazunk egymás fölött.
3. A pöszméte araszoló pilléje. (Abraxas vagy Zerene grossulariata L.) (L. az ábrát.) A pille 4 cm. széles; szárnyain az alapszin fehér, a felsőkön több és nagyobb, a hátsókon kevesebb fekete folt van. A felsőkön, valamint törzsén is, még sárgás tarkaság is mutatkozik. A hernyón ugyanazok a szinek váltakoznak, mint a pillén. Felül fehér, hosszant egymásután következő széles fekete foltokkal, alul sárga. A pöszmétét támadja meg és néha egészen lekopasztja. Amerikában arzénsókat (schweinfurti zöldet) tartalmazó folyadékkal permetezik a rovarálcáktól megtámadott bokrokat. A hernyójárás idején a bokor alá terített ruhára is le lehet őket rázni és azután megsemmisíteni. Az Abr. grossulariataéhoz hasonló életmódot visz a Halia Wauwaria L., melynek hernyója szintén a pöszmétebokrokat kopasztja.
[ÁBRA] A PÖSZMÉTE ARASZOLÓJA.
4. A Bupalus piniarius L. hernyója zöld, 3 fehér vonallal a hátán. A hímpille sötétebb, a nőstény világosabb barna, halaványabb foltokkal. A fenyőkre nézve káros. Kétségtelen, hogy az araszolók nagy családjában még több olyan faj van, mely az erdő- és kertgazdaságra nézve káros, de amelyeknek fontossága a megügyelések csekély számánál fogva még nincs a kellő módon kiderítve.
Árasztás
a rétöntözés egyik neme. L. Rétöntözés.
Aratás
a termelt növények letakarítása a szántóföldről. Az egyes növénycsoportok természete és haszonvételük különfélesége szerint más-más időben, a növények érettsége különböző fokán és különböző módon megy végbe az A., ez okból az A.-ra általános elveket felállítani nem lehet. Bővebben lásd az illető növénycsoportoknál.
Arató-ekék

Forrás: A Pallas nagy lexikona