(injectio). Tiszta viznek vagy gyógyszeres folyadékoknak a bőr alá, vagy a természetes testüregekbe (has, mellhártyaüreg, végbél, gyomor, fül stb.), avagy végül a különféle szervek állományába (parenchimájába) való fecskendezése, ezen üregeknek kitisztogatása, fertőztelenítése vagy közvetetlen gyógyítása céljából. A testüregek ilyen befecskendezése gyakori alkalmazást nyer a gyomormosásban (l. o.). melynek ugyan már e század elején, a 20-as és 30-as években is megvoltak a maga szószólói (Renaut, Arnolt és de Somerville, Blatin), de mai kiterjedt és hosszas alkalmazása Kussmaultól (1867) ered. Ez idő szerint nemcsak a legkülönbözőbb gyomorbajoknál (az egyszerü diszpepsziától a gyomorrákig) alkalmazzák, hanem számos esetben életmentő haszonnal alkalmazzák heveny-mérgezések alkalmával is; lehet mondani, hogy különösen nehezen oldható mérgekkel vagy növényi törmelékek bevétele által történt mérgezéseknél a gyomormosás minden ellenszernek fölötte áll; alkalmazása azonban maró mérgekkel v. olyanokkal (sztrichnin) való mérgezéseknél, melyek könnyen reflexgörcsöket okoznak, tilos. A gyomormosó készülék egyszerü alakjában (mint azt Faucher- és Osertől nyerte) sima, lágy, hajlítható, mintegy másfél méter hosszu és körülbelül 10-12 mm. átmérőjü kaucsukcső, melynek egyik végére mintegy 500 cm3 térfogatu üvegtölcsér van illesztve. a másik vége pedig mind a két oldalán át van likasztva. A gyomormosást a beteg maga is csinálhatja, a tölcsért baljában fogva, a csövet jobbjával (nyelő mozgások segítségével) mintegy 45-50 cm. mélyre lecsusztatva. A mosás rendesen éhgyomorra történik, langyos sósvizzel, kissé megmelegített csővel. Eleinte kellemetlen émelygés vagy hányás jelentkezik, melyek ellen a toroknak brómkálival való öblítése vagy e sónak nehány napon át a mosás előtt, belsőleg való vétele, használni szokott.
A B.-nek másik gyakran használt alakja a klisztér (klysma). A klisztérrel folyadékokat viszünk a végbélbe, mikor indokolva van, hogy az ebben levő bélsár az egész bélcsőnek izgatása nélkül távolíttassék el, különösen ha a beteg állapota is tiltja a felülést és a székeléssel járó megerőltetést. De adjuk azokat táplálás céljából is, (u. n. tápláló klisztérek), ha a beteg nem képes a táplálékot lenyelni, vagy a gyomra nem fogadja azt magába. Kiürítés céljából rendesen elég 400-500 g. langyos vagy hüvös viz, avagy kamilla-tea, melyek hatását még fokozhatjuk, ha 1-2 kávéskanál sót, keserü vagy glaubersót is adunk hozzájuk. Ha olajat is akarunk a klisztérhez keverni, akkor előbb egy evőkanál olajat fél kávéskanál szappanreszelékkel célszerü eldörzsölni, s úgy a mosófolyadékhoz adni. A klisztér csövének bevezetésekor különösen arra kell ügyelni, hogy annak csucsát ne irányozzuk nagyon hátrafelé s különösen hogy ez ne történjék erőszakkal, mert különben, a végbél hátulsó fala gyuladásnak, sőt fekélyesedésnek van kitéve. A tápláló klisztérek közül legismertebb a Laube-Rosenthal-féle keverék, mely finomra vagdalt húsvakarékból és fehér marha-májból (pankreas) áll; de jók az Ewald- és a Kussmaul-féle klisztérfolyadékok is, melyeknek tápláló erejét tojás, liszt, szőllőcukor stb. adják meg. A tápláló klisztérnek, hogy a bél idő előtt ki ne szorítsa magából, kisebb mennyiségünek (150-300 gr.) kell lennie és a befecskendezés után, hogy az első erőltetéseket leküzdjük, célszerü puha szövetből készített támasztékot szorítani a végbélnyilásra. A hólyagnak, húgycsőnek, hüvelynek és az anyaméh üregének gyógyszeres folyadékokkal való kifecskendezése céljából szintén erre alkalmas fecskendők vagy elvben a gyomormosásra szolgáló eszközzel megegyező, rezervzárral ellátott csövek szolgálnak, melyeken keresztül fertőztelenítő vagy összehuzó, gyuladásellenes és vérzéscsillapító orvosságokat szokás befecskendezni.
A bőr alá fecskendezést Wood edinburgi orvos alkalmazta először 1853-ban, s a 60-as évek eleje óta a gyógyszerek alkalmazásának e módja mindennapi és gyakran megbecsülhetetlen használatuvá lőn az orvosi gyakorlatban. E módszernek kiváló előnyei, hogy a bőr alá fecskendett orvosságok sokkal biztosabban és gyorsabban hatnak, mint a mikor azok a gyomorba kerülnek, mert a gyomorba felvételnél a vérkeringési viszonyok, a gyomor telt vagy üres volta, borító hámjának és idegrendszerének állapota, a májnak szerepe stb., mind közbejátszanak a gyógyszerek felszivódásánál. A befecskendezés az u. n. Pravaz-féle fecskendővel történik akképen, hogy a bőrt a befecskendezés helyén redőbe fogva fölemeljük és a tűt a bőr alatti kötőszövetbe szúrva, a fecskendő tartalmát (rendesen 1 cm3 folyadék) lassan kiürítjük. A befecskendezés maga a legtöbb anyagnál nem jár fájdalommal; azon fájdalmas kelések is, melyek a befecskendezés helyén olykor fejlődnek, inkább a fecskendő tisztátalanságának a következményei. Hogy a test mely helyén történik a B., az rendesen közömbös, bár tagadhatatlan, hogy azon testtájakon, melyek vérerekkel bővebben vannak ellátva, a gyógyszer felszivódása is gyorsabb és tökéletesebb; igy gyorsabb a felszivódás a halántékon és a mellen mint a háton, a kar és a láb belső felületen mint a külsőn, stb. Bőr alá fecskendezésre leginkább a következő szereket használják: karbolsavat (ízületi csúz, orbánc, anthrax ellen), étert (ájulásnál stb. mint izgatószert), apomorfint (hánytatóúl), atropint (túlizzadás ellen), kámfort mosusz-tinkturát (izgatókul), ergotint (vérzések megszüntetésére), maró higanyt (bujakórnál), morfint, (mindennemü fájdalmak ellen) pilokarpint (szembajok, mellhártyagyuladás, nadragulya-mérgezés ellen) stb. Igen ritkán a vérerekbe, és pedig a vivőerekbe is fecskendeznek orvosságokat, embernél majdnem kizárólag csak gyengén lúgos konyhasóoldatot, hirtelen való elvérzés életveszedelmekor. (V. ö. Transfuzió). Gyakoribbak a szervek, daganatok parenchimájába való B.-ek, igy p. golyvákba, herevizsérvbe, túlfejlődött lépbe és düllőmirigybe stb., leginkább olyankor, mikor e daganatok még csak fejlődőben vannak, vagy a beteg a késtől irtózik, avagy az operálás életveszedelemmel járhat.
Forrás: A Pallas nagy lexikona
Befecskendezés
