Benyomás

1. Filozofiai műszó. Voltakép azt a nyomot jelenti, melyet valamely test a másikkal érintkezvén, reá hatván, rajta hagy. A filozofiában, jobban mondva a lélektanban azt a hatást jelezzük vele, melyet a külső tárgyak érzékszerveinkre tesznek. A közönséges nyelv azonban a szó használatában nem tekinti a meghatározás korlátait és sokkal tágabb értelemben él vele. Ez magában véve éppenséggel nem baj, de annál szükségesebb a jelentés különböző árnyalatainak megállapítása. A tárgyak benyomást idéznek elő érzékszerveinkben. E B. tehát tisztán fiziologiai folyamat, ama változás, mely az érzéki szervekben végződő idegszálakban végbemegy s tovább terjed az agyvelőig. Az agyvelőben azután a B. pszichikai ténnyé változik át, érzette. Az érzet tehát lélektani jelenség, a B. szülöttje, amint ez a külső dolognak ránk gyakorolt hatásáé- Mindazonáltal a közönséges nyelvben az érzetet is nevezzük B.-nak, amellyel csak abban egyezik meg, hogy midőn érzünk, látszólag nem cselekszünk, hanem elszenvedjük a testek hatását. Hasonlóképen és még tágabb értelemben minden lélektani jelenséget, mely a dolgoknak nemcsak érzékeinkre, hanem egyáltalán lelkünkre tett hatásából származik, B.-nak szokás nevezni. Igy beszélünk ama benyomásról, melyet valamely személy, valamely esemény idézett bennünk, elő, ami voltakép nem B., hanem többé-kevésbbé világos itélet e személyről vagy dologról. A szónak e sokféle használatára az az egy körülmény ad jogot, hogy e különböző lelki jelenségekben van egyező vonás: lelkünk látszólag szenvedő szerepet visz, közvetetlen hatását szenvedi a tárgyaknak.
2. B. (eszt.), az a széptani érzet, mely bennünk egy mű első szemlélésénél támad; többnyire mint első B. szerepel, de mely csak előzménye a végleges, a nyugodt és megfontolt széptani itéletnek. Fércművek néha sikerel számítanak az első kedvező B. előidézésére. Néha jelentéktelenebb művek az első B.-ra egész korszakosnak tetszhetnek, de a kérlelhetlen idő mégis átrostálja ezeket. De amint az itélet néha eltérhet az első B.-tól, ugy a legjobb mű sem észlelhető bizonyos hatás és benyomás nélkül, melyet az a nézőre gyakorol. Erre nézve a műitélőnek meg kell őriznie egy bizonyos fogékonyságot, mely által képessé válik az legnaivabb nézővel is versenyezni a B. iránti elfogulatlanságra nézve. Aki eltompul a rögtöni és őszinte B.-ok iránt és mindenütt csak rideg szabályaink alkalmazását keresi, az sokszor ferdén fog itélni. A B. fogalma az ujkori esztétikában és művészetben tágabb és egy egész irány jelszava lett, hogy a művész egyáltalában nem minták és szabályok, hanem B.-ai után alakítson. Ez új elv az impresszionizmus elve a festészetben és költészetben, melynek az a folyománya, hogy a személyek, tárgyak és események nem szintetice nőnek ki elemeikből, hanem analitice a szemlélő szempontjából nyerik viszfényöket a vásznon vagy az elbeszélésben. Miután az élet csupa impressziókban, B.-okban vonul el szemünk előtt, a művészetet sem annyira teremtő, mint visszasugárzó tehetségnek veszik és a nézőkben B.-nál többet kelteni nem is akarnak. Az impresszionizmus ennélfogva ellenlábasa a szabályos szerkezetü, szerves egészre törő művészetnek és így néha rendetlenségével, diszharmoniájával és jelentéktelenségével tünik ki.

Forrás: A Pallas nagy lexikona