a második Carolina resolutio kiadása után ennek végrehajtása módozatainak megállapítására s a ref. egyházkerületek más közös ügyeinek megbeszélésére 1734 nov. 5. tartatott. A püspökök közül egy sem volt jelen s általában csak a világi vezérférfiak, ezek se nagy számmal vettek benne részt, mindamellett is a határozatok érvényességét csak a tiszántúli kerület papsága nem ismerte el, de az általok behozott preszbiteriánus rendszer végre ott is győzedelmeskedett. A B. határozata szerint ugyanis az egyházkerületek kormányzására azóta a szuperintendensek mellett főgondnokok, az egyházmegyék kormányzására pedig az esperesek mellé segédgondnokok voltak választandók a világiak közül. Időkimélés tekintetéből ez alkalommal kivételesen maga e konvent nevezte ki az ujonnan szervezett állásokra a viszonyok számbavételével a legavatottabb egyéneket. Intézkedtek itt továbbá az ágensek dijazására s egyéb kiadások fedezésére szükséges pénzösszegnek a hivek önkéntes adakozása utján való összegyüjtése módja felől. A magyarországi református egyházközségeket beosztották a Carolina resolutio tartalmához képest négy kerületbe, melyeket a legtermészetesebb határok szerint s a történelmi fejlődéshez ragaszkodva, habár nem a leghelyesebb beosztással akként állapítottak meg, hogy a dunántúliba nyolc (ma kilenc), a dunamellékibe nyolc, a tiszáninneibe négy (ma nyolc), a tiszántúliba tizenhárom egyházmegye tartozzék. Utasították egyszersmind az addig csak esperesek által igazgatott tiszáninneni kerületet, hogy az egyöntetüség és helyes kormányzás céljából szuperintendenst válasszon. Eligazították továbbá a sárospataki főiskola több fenforgó ügyét is. Jegyzőkönyve közölve a Sárospataki Füzetek 1863. évi folyamában.
Forrás: A Pallas nagy lexikona
Bodrogkereszturi konvent
