János, 1345 körül a magyar dömés szerzett tagja: születésére nézve erdélyi. Ferrarius Zsigmond a dömés-szerzet évkönyveiben (De rebus Hung. Provinciae Ordinis Praedicatorum) kiváló hittudósnak, bölcsésznek, s több oldalu ismeretekkel jeleskedő férfiunak mondja őt. A magyar bölcseletnek, Nagy Lajos királyunk korában, ugyszólván uttörője. Egy önálló bölcsészeti munkát is irt, melynek cime: De mundi aeternitate; mint Aristotéles magyarázója is fellépett (de sensu el sensibili: de vita el morte; de somno el vigilantia), amely értekezései azt sejtetik, hogy valamint egyebütt, ugy nálunk is, akkori felsőbb iskoláinkban, Aristotelés bölcselete volt otthonos.
Forrás: A Pallas nagy lexikona
Boetius
