Bűvös korong

alapszik a látóidegnek azon sajátságán, melynél fogva egy elég erős fényérzet benne a külső inger megszünte után is bizonyos ideig tovább tart. Ha ennélfogva a szem recehártyájára gyors egymásutánban különböző fényingerek hatnak, akkor ezek folytatólagos fényérzetté folynak össze.
[ÁBRA] 1. ÁBRA. BŰVÖS KORONG.
Igen egyszerüen mutatja ezt a tüneményt a dr. Paris által feltalált taumatrop, mely mintegy a bűvös korong elödjének tekinthetö. Ez kemény papirlemez, melynek két oldalára valamelyes két összetartozó tárgy van rajzolva, az egyik oldalon kalitka, a másikon madár. Ha a lemez felező tengely körüi gyorsan forog, ami p. kerületének két átellenes pontjához erősített zsineg segítségével könnyen eszközölhető, akkor a két kép egybeolvad, a madarat p. a kalitkában látjuk. A Plateau-féle fenakisztoszkop és a Stampferféle stroboszkópikus korong B. elnevezés alatt is ismeretes; szerkezete a következő (l. az 1. ábrát). Egy körülbelül 1,5 deciméternyi átmérőjü papirkorongra körben egyenlő közökben vm. periodikus mozgásnak egymásra következő fázisai vannak fölrajzolva. E korongot egy valamivel nagyobb sötét korongra tesszük, mely kiálló szélén ugyanannyi nyilással bir, mint ahány alak van az elsőre rajzolva. Mind a két korong csavar segítségével egy kis tengelyre erösíttetik, mely egy kézbe fogható nyél felső végére alkalmazva van. Ha a két korongot a rajzokkal ellátott oldaltükör felé tartva gyors forgásba hozzuk és a szemünk elött elhaladó nyilásokon át tükörbe nézünk, úgy, hogy abban, minden egyes nyiláson át, az annak megfelelő rajznak tükörképét meglássuk, akkor az ábrázolt mozgást - dacára hogy az egyes fénybenyomások egymástól különváltan történnek - nem egyes főbb fázisaiban, hanem folytonos lefolyásában véljük látni, egy inga p. ingázni, kerék forogni, ember járni-ugrani látszik stb.
[ÁBRA] 2. ÁBRA. BŰVÖS KORONG.
Hogy az egymásra következő fázisok nemcsak egybe folyni, hanem egymásba átfolyni is látszanak, annak okát abhan kereshetjük, hogy a fényérzet az inger megszünte után mennél tovább tart, annál gyöngébb és, hogy a reá következö uj fényerzet is valószinüleg nem rögtön, hanem növekedve hat. A két egymásra következá fénybenyomás, mely, ha folytonosan egyforma intenzitással birna, ugrásszerü változásként hatna, a hullámszerü apadás és emelkedés képzeletünknek alkalmat nyujt a tünemény folytonosságának kiegészítésére. A B.-tól csak alakban különbözik a daedaleum (zoetrop, l. a 2. ábrát), hogy a rajzok egy tengelye körül forgó üres hengernek belsö felületére vannak alkalmazva és a néző azokat a hengerbe vágott réseken át szemléli. E készüléknek előnye az, hogy a tükör szükségtelenné válik és, hogy a tüneményt egyszerre több figyelő is észlelheti.

Forrás: A Pallas nagy lexikona