Cherubini

(ejtsd: kerubíni) Lajos Mária Zenób Károly Szalvátor, olasz zeneszerző, szül. Firenzében 1760 szept. (saját állítása szerint 14-én; Choron kimutatása szerint 8-án); megh. Párisban 1842 márc. 15. Első, gondos mestere atyja volt, a Pergola-szinház zenésze; 13 éves korában jelentkezett zeneszerzői tehetségét többen is mívelték mig nagyhercege, a későbbi III. Lipót császár 1778. Bolognába küldte Sarti-hoz, az ellenpontozás kimerítő tanulmánya végett. Eleinte az egyházi zenét mívelte, de csakhamar az operára adta magát: első dalművét Quinto Fabio c. 1780. adták Alessandriában. Nehány év alatt 6 más dalműve került szinre különböző városokban; 1784. Londonba hívták, itt két operáját irta, udv. zeneszerző címét nyerte, s már mint hires ember élt 1787. Párisban. Az elhagyott Dido bresciai és Ifigenia Auliszban torinói bemutatása után Párisban telepedett le 1808.; itt nagy hatással volt reá, a telivér olasz zeneköltőre, Gluck drámai stilja, s Haydn és Mozart múzsája. Ezóta irt műveiben nemcsak több tudás, gondosabb munka, hanem az érzés nagyobb mélysége, a harmóniák és ritmus merészebb volta uralkodik. Már a francia szövegre elsőnek irt Démophoon (1788), sokkal inkább a korszakalkotó Lodoďska (1791), Medeia (1797), a Beethoven által is nagyratartott Két nap (Les deux journées, 1800; magyar címe Párisi vizhordó volt a bpesti Nemzeti Szinház bemutatóján 1842 nov., ujabban csak a német ford. mintájára A vizhordó), Anacréon (1803) stb. az ő ujabb, nemesebb modorában vannak alkotva. Ezeket a «de la foire St: Germain» szinházban C. maga igazgatta (e szinházat Léonard alapította, Mária Antoinette fodrásza). 1793. a Conservato-irenak, szervezésekor, egyik felügyelője lett; többre nem vitte, mert egyszer elég őszinte volt, tagadni, hogy Bonaparte Napoleon tábornok ért a zenéhez; ezt neki Napoleon még császárkorában sem bocsátotta meg. 1805. felszólították C.-t: irjon operát Bécs számára; ő ide is utazott s Lodoďska és Faniska nagy dicsőséget szereztek neki, Haydn és Beethoven elismerték a legnagyobb drámai zeneszerzőnek. Az 1806-ban Bécsbe jött Napoleonnak kénytelen volt schönbrunni hangversenyeit igazgatni; sértődve tért Franciaországba, s két évig Chimay hg. birtokán kártyafestéssel ölte az időt, mindentől visszavonultan. Végre felszólították egy templomfelszentelő mise irására; vonakodott, de mégis megszületett a stilszerü remekmű (kemény hangsorban). Ennek a külföldre is kiterjedt nagy sikere rábirta, hogy a nehány többi operán kivül egyebet is irjon; 1815. nehány hónapot Londonban töltött hol a filharmoniai társaság számára szimfoniát, megnyitót s tavaszi himnuszt (zenekarral) irt. A restauráció ez időben megszüntette a Conservatoire-t és C. állását, de 1816. a zeneszerzés tanárává s kir. udv. fő-zeneintendánssá nevezték ki. 1821 óta a hanyatlott Conservatoire-nak, mint igazgatója, megszerezte régi hirnevét. Halála előtt egy évvel vonult nyugalomba; 73 éves korában még üde leleménnyel irta meg Ali Baba és a 40 rabló c. utolsó operáját. Tanárnak is kitünő volt, tanítványai közé tartoztak Auber, Halévy; emez kidolgozta C. előadásait, s ez alakban 1835. jelent meg a könyv Cours de contrepoint c. (Németországban is nagy elismeréssel fogadták fordítását). Mint zeneköltő C. a leglelkiismeretesebb lángelmék egyike; nem ismétli magát, nem egyoldalu, a legtisztább munka, virtuóz ellenpontozás emelik elragadó műveinek becsét. Egyházi jellegü művei és vonós négyesei állanak a legmagasabban. Sajátkezü jegyzékét, hagyatékából, Bottée de Toulmon kiadta; van e szerint C.-nek 11 nagy miséje (5 kiadva); 2 requiemje, számos miserészlete (nem egy meg is jelent), egy 8 szólamu Credo-ja orgonával, Magnificat, Miserere, Te Deum orgonával, oratorium, 38 motett, graduálék, himnuszok stb. zenekarral, 15 olasz és 14 francia dalmű, számos ária, kettős (betétül idegen dalművekbe), Achille á Scyros c. ballet, 17 nagy kántáte zenekarral, 77 románc, forradalmi dalok zenekarral, solfeggio-k, 1 szimfonia, 1 megnyitó, 6 vonósnégyes 1 vonós ötös 6 szonáta zongorára, 1 pedig két orgonára, 1 nagy zongora-ábránd stb. Életrajzát megirták névtelenűl 1809.; franciául: Laménie (Homme de rien álnéven), Miel 1842., Place 1842., Rochette 1843.; olaszul: Picchianti 1844., Gamucci 1869.; angolul Bellasis 1876. Firenzében emléke áll 1869 óta. V. ö. Crowest F. J.: Cherubini (London 1890).

Forrás: A Pallas nagy lexikona