Choriambus

(gör-lat.), 4-tagu antik versláb, melynek metrikai képlete olyan mintha egy choreusból és egy jambusból volna összetéve s innen vette nevét; tényleg azonban a C. csonka daktilusi dipodia, melyben a daktilus ciklikus, azaz 3/8-os, s az egész ütem helyesebb jelölése:
[ÁBRA]
az erősebb ictus az első hosszu tagon van; a két rövid tag összevonása egy hosszuba, v. a hosszu tagok felbontása nem szokásos. A C. a görög lirai költés egyik fő-versmértéke volt, mely Sapphónál és Alkaiosnál már kiképezve tünik fel. A tiszta C.-okból álló ritmus az arzisok összetorlódása miatt nyugtalan szenvedélyes jellemü, s azért logaédi versek közbevegyítésével szokták volt mérsékelni s magok a C.-i sorok is szeretik a logaédi végződést. Legismertebbek köztök az asklepiadesi versek (l. o.), melyek bázissal kezdődnek és csonkán (,jambusban`) végződnek. Nemzeti versidomunkban is C.-nak nevezik az oly négytagu ütemet, melyben két hosszu tag két rövidet fog közre s Fogarasi János (1843) óta több kutató megállapítá, hogy a négyes ütemek mind zenénkben, mind versésünkben choriambizáló hajlamuak, azaz rövid szótagjaikat középre gyüjtik, a hosszúkat szélre tolják. Ez a magyar C. azonban lényegesen különbözik a görögtől abban, hogy az egész ütem nem 6/8, hanem 4/8 értékü, gyöngébbík iktusa nem a 4-ik, hanem a 3-ik szótagon van, tehát képlete: és ütemformája nem merev, hanem bármikor átakulhat a többi 4 tagu ütemformára. Choriambizál pl. Arany az alexandrin négytagu ütemeiben:
[ÁBRA]

Forrás: A Pallas nagy lexikona